Balogh Sándor képzőművész alkotásaiból nyílik kiállítás Szegeden
Balogh Sándor képzőművész alkotásaiból nyílik kiállítás Szonettek címmel a szegedi Somogyi-könyvtárban szerdán - tájékoztatta a közgyűjtemény hétfőn az MTI-t.
A közleményben kiemelik, hogy Balogh Sándor szegedi képzőművész ritkán jelenik meg a nyilvánosság előtt. Pedig gondolatébresztő, a női testet megformáló alkotásai különlegesek és egyediek. Művei a nőiség és az anyaság mibenlétét járják körül, a test megformálása a témája, ez az, ami leginkább foglalkoztatja, és ezt jeleníti meg többféle formában, különböző alapanyagokat felhasználva.
Az augusztus 28-ig megtekinthető tárlat anyagának gerincét a festmények adják, de a kiállításon a művész kisplasztikái közül is láthat majd a közönség néhány jellegzetes darabot.
Balogh Sándor az alapokat a Tömörkény István Gimnázium és Művészeti Szakközépiskolában tanulta mesterétől, Tóth Sándortól. Alkotói pályáját több mint húszéves kiesés után folytatta 2001-ben, azóta folyamatosan készít szobrokat. Szinte kizárólag női testeket formáz kőbe és bronzba, vagy örökít meg érmeken vagy papíron, vásznon. Szobraival legtöbbször csak részleteket bont ki az alkotó, a többit a közönség fantáziájára bízza.
Jellegzetes szobrászi témavilágában a női aktok, a zárkózott, rejtőzködő nőiség a főszereplő. Műveit erotika, keleties miszticizmus, a szimbolizmus, valamint a szecesszió ízlésvilága jellemzi. Debütálása óta mintegy hetven nemzetközi és országos csoportos és egyéni kiállításon vett részt. Szeged városa 2023-ban Kölcsey-éremmel ismerte el munkásságát.
(Forrás: MTI)
A közleményben kiemelik, hogy Balogh Sándor szegedi képzőművész ritkán jelenik meg a nyilvánosság előtt. Pedig gondolatébresztő, a női testet megformáló alkotásai különlegesek és egyediek. Művei a nőiség és az anyaság mibenlétét járják körül, a test megformálása a témája, ez az, ami leginkább foglalkoztatja, és ezt jeleníti meg többféle formában, különböző alapanyagokat felhasználva.Az augusztus 28-ig megtekinthető tárlat anyagának gerincét a festmények adják, de a kiállításon a művész kisplasztikái közül is láthat majd a közönség néhány jellegzetes darabot.

Hozzászólások