Barokk hangulat Fertődön, éjszakai séta a Fertő-Hanság területén

A Szent Márton születésének 1700. évfordulóját ünneplő Szombathely lesz a díszvendége a fertődi Eszterháza Kulturális, Kutató- és Fesztiválközpontnak a Múzeumok éjszakáján, ahol a programok a barokk jegyében zajlanak. A Fertő-Hanság Nemzeti park területén pedig a Hany és a fertői tájegység éjszakai élete figyelhető meg szombaton.11. Múzeumok éjszakájaKiss-Szabó Renáta, az Eszterháza Központ marketing osztályvezetője az MTI-nek elmondta: idén a fertődi Eszterháza Központ és Szombathely egymás rendezvényein mutatkozik be. Így a Múzeumok éjszakáján a Savaria Történelmi Karneválon is felvonuló legionáriusok az Esterházy-kastélyban táboroznak le, sőt a Pál-majorban sátrat is vernek. Ott este 9 óráig fegyverbemutató, viseletpróba várja az érdeklődőket.

A francia parkban ugyanakkor Szent Márton és a koldus címmel 20 perces élőszobor-előadás lesz délután.

Hozzátette, hogy a szombati programok a barokk időutazás jegyében zajlanak Fertődön. A Cziráky Margit-rózsakertben 10 órától múltidéző régi képeket vetítenek a kastélyról. A Tiszttartói házban 14 órától látogatható majd a barokk színháztörténeti tárlat, amely az Esterházy "Fényes" Miklós korabeli fertődi operavilágot eleveníti meg.

Egyúttal kiállítás nyílik Hefele 300 címmel Melchior Hefele barokk építész születésének 300. évfordulója alkalmából. A Szombathelyi gyűjtemény egy hónapig látható Fertődön. Az osztrák építész nemcsak Vas megyében, hanem az Esterházy-családtól is kapott megbízásokat.

Este hét órakor nyitják ki a kastély kovácsoltvas főkapuit, ezzel szimbolizálva, hogy indul a Múzeumok éjszakája. A díszudvarba érkezőket barokk viseletbe öltözött nők és férfiak fogadják. Éjfélig barokk stílusú francia búrokat mutatnak be a kastélymúzeumban. 20 órától az Orfeo Zenekar és a Purcell Kórus ad koncertet, majd zenére komponált fényjáték színezi meg a fertődi kastély főhomlokzatát, befejezve a barokk időutazást Eszterházán - közölte Kiss-Szabó Renáta.

Mészáros Krisztina oktatási szakreferens az MTI-t arról tájékoztatta, hogy a Fertő-Hanság Nemzeti Park területén két helyszínen lesznek rendezvények a Múzeumok éjszakáján. Mindkét majorban este 8 órától kezdődnek az egyrészt helytörténeti, kultúrtörténeti, másrészt a tájegység természeti értékeit bemutató programok.

Sarród mellett a nemzeti park bemutató majorságában, a Lászlómajorban például képes bemutatót láthat a közönség az Esterházy-majorok életéből. A főúri család egykori gazdasági központjában éjszakai sétára is várják az érdeklődőket, akik megfigyelhetik az udvaron élő jószágokat. Terveznek még denevérdetektorozást is.

A nemzeti park dél-hansági tájegységében, Öntésmajor településen lesznek még programok: ott a csaknem 100 évig működött hansági vasút történetéről vetítenek filmet, emellett éjszakai tárlatvezetésen meg lehet figyelni a Hany késői órákban aktív fajait. Előzetes regisztráció nem szükséges, az este 11 óráig tartó programokhoz mindkét helyszínen menet közben is lehet csatlakozni - mondta Mészáros Krisztina.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com