BBC-interjú a 60 éves Schiff Andrással

Schiff Andrással közölt interjút a BBC Világszolgálata hétfőn a Londonban élő Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas zongoraművész minap ünnepelt 60. születésnapja alkalmából.

Az interjúban - amelyet a külföldre sugárzó BBC World Service tűzött műsorra két részben, hétfőre és keddre, de a BBC hírportálja hétfőn előzetes részleteket közölt belőle - Schiff András annak a véleményének adott hangot, hogy Magyarországon "enyhén szólva nem mennek jól a dolgok".

SchiffAndras-qpr

Hozzátette: nemcsak a jelenlegi kormány aggasztja, hanem az is, hogy Magyarországon "nagyon kevés a civil kurázsi, az emberek félnek attól, hogy felemeljék szavukat".

A művész felidézi Horthy Miklós budapesti szobrának felavatását.

Schiff András szerint Horthy nem államférfi volt, hanem zsidóellenes törvényekért felelős háborús bűnös, aki végignézte félmillió zsidó deportálását a náci haláltáborokba.

A riporter, Tim Franks kérdésére, hogy miért Londonban és nem Magyarországon tartotta a 60. születésnapja alkalmából rendezett koncertjét, a BBC idézete szerint Schiff András kijelentette: még magánszemélyként sem teszi be a lábát Magyarországra.

A BBC riporterének arra az érvelésére, hogy a kormány és a szélsőjobb magyarországi ellenzőinek támogatást nyújthatna egy ilyen híres kritikus megjelenése az országban, Schiff András kijelentette: megfenyegették, hogy ha visszatért Magyarországra, mindkét kezét levágják.

"Nem akarok fizikai és mentális támadásokat megkockáztatni" - tette hozzá.

Elmondta: akik őt megfenyegették, "névtelen emberek az interneten". Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy nem a keserűség vagy a gyűlölet beszél belőle, inkább az aggodalom.

A zongoraművészt 60. születésnapján, szombaton a nemzetközi zenei élet egyik legrangosabb elismerésével, a 200 éve alapított londoni Királyi Filharmóniai Társaság (RPS) Aranymedáljával tüntették ki a brit fővárosban, a Wigmore Hallban.

Schiff - hangsúlyozza az RPS közleménye - olyan kiemelkedő muzsikusok sorához csatlakozik az Aranymedál tulajdonosainak sorában, mint Simon Rattle, Janet Baker, Daniel Barenboim, Micuko Ucsida, Thomas Quasthoff, Bernard Haitink, Nikolaus Harnoncourt, Alfred Brendel, Plácido Domingo, Pierre Boulez és Claudio Abbado.

Az Aranymedált 1870-ben alapították Ludwig van Beethoven születése 100. évfordulóján, hogy emlékezzenek a társaság és a német zeneszerző közötti szoros kapcsolatra. A Királyi Filharmóniai Társaság rendelte meg Beethoventől a IX. szimfóniát. December elsején a Kurtág György vehette át ugyanezt az elismerést.

Schiff András november 26-tól öt hangversenyen a számára egyik legfontosabb zeneszerző, Johann Sebastian Bach Goldberg-variációit szólaltatta meg, majd december 20-án eredeti kéziratból Beethoven Diabelli-variációt játszotta, 21-én pedig egy nagy koncerten zárta a Bach- és Beethoven-sorozatot a londoni Wigmore Hallban.

A születésnapi koncertről szólva a BBC-nek azt hangsúlyozta a zongoraművész, hogy az élő koncert élményét a legjobb felvétel sem pótolja.

"Együtt töltünk két-három órát, és úgy érezzük, a világ jobbá vált" - tette hozzá. Közölte: a zenéhez való viszonya a pályafutása során nem változott, de életszemlélete és az időhöz való viszonya filozofikusabbá vált.

MTI

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com