Beck Tamás költő nyerte el az idei Petri György-díjat

Beck Tamás költő kapta idén a Petri György-díjat, amelyet december 22-én adnak át a FUGA Budapesti Építészeti Központban.

pgíBeck Tamás mellett az idei díjra jelöltek közül Hevesi Judit költő és Jassó Judit költő, író jutott be a fináléba. Az irodalmi elismerés kuratóriumának 2014-ben tagja volt a tavalyi nyertes Balaskó Ákos, Forgách András, Karádi Éva, Radnóti Sándor, Tóth Krisztina és Várady Szabolcs - tájékoztatták a szervezők az MTI-t.

A díjat Petri György (1943-2000) halálának tizedik évfordulóján hozta létre az N&N Galéria Alapítvány, az elismerést minden évben a Kossuth-díjas költő születésének napján adják át. A díjat olyan - elsősorban fiatal - költő, író, drámaíró vagy esszéíró nyerheti el, akinek még nem jelent meg önálló kötete.

A díjazás alapvető szempontja minden esetben a művek eredetisége, szellemisége, formavilága - olvasható a közleményben.

A díjat eddig négy alkalommal adták át, korábban Kemény Lili, Bognár Péter, Gazdag Péter és Balaskó Ákos részesült az elismerésben. A díjazott szerzők minden évben átvehetik azt a Bookend című papírszobor alkotást, amelyet Louise McCagg, Robin Ami Silverberg és Böröcz András Petri György élőmaszkja nyomán készített. Emellett a nyertes első kötetét megjelenteti a Magvető Kiadó.

A nyilvános díjátadó esten Beck Tamás felolvas műveiből, közreműködnek a Színház és Filmművészeti Egyetem harmadéves hallgatói Hegedűs D. Géza vezényletével.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Honfoglalás kori leletegyüttest mutat be a Magyar Nemzeti Múzeum

Honfoglalás kori leletegyüttest mutat be a Magyar Nemzeti Múzeum

Felövezve ragyogással - Övszerkezet és tarsolylemez a honfoglalás korából címmel nyílt meg a májusi Hónap kincse kamaratárlat a Magyar Nemzeti Múzeumban (MNM).

Újabb elemekkel bővült a Tour de Hongrie-ra is készülő Mini Magyarország Makettpark

Újabb elemekkel bővült a Tour de Hongrie-ra is készülő Mini Magyarország Makettpark

Újabb elemekkel bővült a szarvasi Mini Magyarország Makettpark, amely egy "mini Tour-élménnyel" is várja a látogatókat május 14-én - tájékoztatta a park hétfőn közleményben az MTI-t.

Múzeumigazgatók találkozása

Múzeumigazgatók találkozása

Kínai kulturális delegáció élén látogatott el a Készenléti Rendőrség Rendőrmúzeumba a Sanghaji Közbiztonsági Múzeum igazgatója, hogy megismerje a magyar szakemberek munkáját.

Manga - Hokuszai - Manga címmel látható kiállítás a Néprajzi Múzeumban

Manga - Hokuszai - Manga címmel látható kiállítás a Néprajzi Múzeumban

Manga - Hokuszai - Manga. A Mester képgyűjteménye a kortárs képregények szemszögéből címmel péntektől látható a Japán Alapítvány vendégkiállítása a Néprajzi Múzeumban.

Bolondok napja

Bolondok napja

Mit tudunk az év legtréfásabb napjáról?

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) a napokban adta vissza a műalkotást a Balatoni Múzeumnak.

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

353 év után kerülhetett elő A három testőr hőse.

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth Lajos 1849-es levele Görgeihez az Antikvárium.hu aukcióján.

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Lezárult a Hősök terén álló Gábriel arkangyal szobor komplex tudományos és restaurátori állapotfelmérése, így a tervek szerint a szobor még ez év végén visszakerülhet eredeti helyére - mondta Gyorgyevics Benedek, a Városliget Zrt. vezérigazgatója.

Érdekességek Michelangelóról

Érdekességek Michelangelóról

Ezeket a dolgokat talán még nem hallottad az 551 éve született művészről.

http://ujhazak.com