Befejeződött a csorvási Szőttes Kúria épületének felújítása

Befejeződött a csorvási Szőttes Kúria épületének felújítása, amely csaknem 279 millió forintos európai uniós támogatásból valósult meg - közölte a projekt kommunikációjával foglalkozó cég az MTI-vel hétfőn.Az összegzés szerint megtörtént a műemlékjellegű épület felújítása, az ipari műemlék gépeket működés közben bemutató, egész évben nyitva tartó szőttesmúzeum kialakítása.

    
A közlemény felidézi, hogy a Békés megyei Csorvás Népművészetéért Egyesület 2017-ben nyújtott be pályázatot a kúria felújítására. Az épület korszerűsítésekor jelentős felújítási, bővítési, átalakítási és környezetfejlesztési munkálatok folytak. A közlemény szerint a fejlesztés eredményeként legalább évi 5-9 ezer látogatót lesz képes fogadni a kúria, amelyben rendezvényeket, foglalkozásokat, képzéseket, bemutatókat is lehet majd tartani és vendéglátási, kereskedelmi egységet is lehet benne működtetni.
    

Az épület kívül-belül és szerkezetileg is megújult, visszakapta a teraszokat, néhány új varrógépet, szép bútorokat, nagy teherbírású állványokat sikerült beszerezni. Az épület a szőttesek, magyar zsinóros ruhák, kézi iparművészeti termékek bemutatása mellett a tervek szerint tanfolyamoknak is otthont ad a jövőben. Egyebek mellett szövést, fonást, varrást, makramét, hímzést tanulhatnak majd az érdeklődők.
    

A projekt európai uniós támogatásból, a Széchenyi 2020 program keretében, az Európai Regionális Fejlesztési Alap és Magyarország költségvetése társfinanszírozásában valósult meg - tartalmazza a közlemény.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com