Behemót-centrikus tárlatvezetést indít novembertől a moszkvai Bulgakov-múzeum

Pogár Demeter, az MTI tudósítója jelenti: Behemót macska irodalmi alakjára összpontosító tárlatvezetést indít novembertől a moszkvai Bulgakov-múzeum abból az alkalomból, hogy a Mester és Margarita című regény által világhírűvé vált, "gyanús hírű lakásba" egy fekete kandúr költözött.Pjotr Manszilja-Kruz, a múzeum igazgatója újságírókkal közölte, hogy komoly, a szöveghűségre erősen ügyelő műgonddal választották ki a macskát a lakásba, ahonnan az irodalmi remekmű szerint "rendre nyomtalanul eltűntek a lakók". Bulgakov leírása szerint - Szőllőssy Klára fordításában - Behemót "egy vadkan nagyságú, hatalmas fekete kandúr, koromfekete, mint egy varjú, vagy mint a szurok, olyan hetyke bajusszal, akár egy régi vágású lovassági tiszt".

    
Ezáltal Moszkvában immár két múzeumi macska él hivatalosan Behemót néven, mindkettő a Bolsaja Szadovaja utca 10. szám alatt, ahol valaha az író lakott. Az első, egy feketeszőrű szibériai-perzsa keverék 2005 óta "dolgozik" a 2004-ben megnyílt, és magánintézményként fenntartott Bulgakov-házban, amelyhez egy színházterem is tartozik. Mint kiderült, a kandúrnak saját állatorvosa és stylistja van, és különleges étkeztetésben részesül.
   

Az idei uborkaszezon tiszavirág-életű szenzációja volt, hogy a hatkilós, "nehéz természetű" macskának augusztus 1-jén néhány órára nyoma veszett. Mint kiderült, egy környékbeli nő be akarta fogadni, mert megítélése szerint rosszul bántak az állattal. A vádat Nyikolaj Golubev, a Bulgakov-ház igazgatója cáfolta, és bejelentette, hogy a macska ismét "munkába állt, miután vitaminkúrát és GPS-nyomkövetős nyakörvet kapott".
    

A Moszkva városa által üzemeltetett Bulgakov-múzeumot 2007-ben nyitották meg a Bulgakov-ház tőszomszédságában, abban a "nem is éppen rossz, de gyanús hírben" álló valamikori közös lakásban, amelynek egyik szobájában az író 1921 és 1924 között élt. Ide költöztették most be a rivális macskát. A Mester és Margaritában Behemót a Moszkvában Woland professzor alakjában megjelenő Sátán egyik segédje. Az irodalomtörténészek egyik elmélete szerint alakját Bulgakov a saját macskájáról, a ravasz és torkos Fljuskáról mintázhatta. A macska néhány regénybeli kijelentése - például az, hogy "nem rosszalkodom, nem bántok senkit, a benzinfőzőt javítom" - szállóigévé vált Oroszországban.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Honfoglalás kori leletegyüttest mutat be a Magyar Nemzeti Múzeum

Honfoglalás kori leletegyüttest mutat be a Magyar Nemzeti Múzeum

Felövezve ragyogással - Övszerkezet és tarsolylemez a honfoglalás korából címmel nyílt meg a májusi Hónap kincse kamaratárlat a Magyar Nemzeti Múzeumban (MNM).

Újabb elemekkel bővült a Tour de Hongrie-ra is készülő Mini Magyarország Makettpark

Újabb elemekkel bővült a Tour de Hongrie-ra is készülő Mini Magyarország Makettpark

Újabb elemekkel bővült a szarvasi Mini Magyarország Makettpark, amely egy "mini Tour-élménnyel" is várja a látogatókat május 14-én - tájékoztatta a park hétfőn közleményben az MTI-t.

Múzeumigazgatók találkozása

Múzeumigazgatók találkozása

Kínai kulturális delegáció élén látogatott el a Készenléti Rendőrség Rendőrmúzeumba a Sanghaji Közbiztonsági Múzeum igazgatója, hogy megismerje a magyar szakemberek munkáját.

Manga - Hokuszai - Manga címmel látható kiállítás a Néprajzi Múzeumban

Manga - Hokuszai - Manga címmel látható kiállítás a Néprajzi Múzeumban

Manga - Hokuszai - Manga. A Mester képgyűjteménye a kortárs képregények szemszögéből címmel péntektől látható a Japán Alapítvány vendégkiállítása a Néprajzi Múzeumban.

Bolondok napja

Bolondok napja

Mit tudunk az év legtréfásabb napjáról?

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) a napokban adta vissza a műalkotást a Balatoni Múzeumnak.

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

353 év után kerülhetett elő A három testőr hőse.

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth Lajos 1849-es levele Görgeihez az Antikvárium.hu aukcióján.

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Lezárult a Hősök terén álló Gábriel arkangyal szobor komplex tudományos és restaurátori állapotfelmérése, így a tervek szerint a szobor még ez év végén visszakerülhet eredeti helyére - mondta Gyorgyevics Benedek, a Városliget Zrt. vezérigazgatója.

Érdekességek Michelangelóról

Érdekességek Michelangelóról

Ezeket a dolgokat talán még nem hallottad az 551 éve született művészről.

http://ujhazak.com