Bejelentették a Booker-díj rövid listáját

Bejelentették a világ egyik legrangosabb irodalmi elismerésének számító Booker-díj (Man Booker Prize) idei döntős alkotásait, a hat mű között szerepel a magyar származású David Szalay új regénye is - számolt be róla a BBC News szerdán.A Booker-díjat odaítélő zsűri tagjai, Roddy Doyle, Kiley Reid, Chris Power, Ayobámi Adébáyo és Sarah Jessica Parker kedden ismertették a díjra esélyes hat művet. A rövid listán szerepel az indiai származású Kiran Desai, aki 19 éve egyszer már elnyerte a Booker-díjat, Andrew Miller és a magyar származású David Szalay, akiket korábban már szintén jelöltek az elismerésre, továbbá három amerikai író, Susan Choi, Katie Kitamura és Ben Markovits is.

David Szalay Flash című regénye egy börtönt is megjárt fiatal magyar férfiról szól, aki iraki szolgálata után sofőrként és biztonsági őrként kerül közel a londoni felső tízezerhez.

A Kanadában született, Oxfordban végzett, jelenleg Bécsben élő szerző Minden, ami férfi (All That Man Is) című regényét 2016-ban jelölték a Booker-díjra.

A zsűri a BBC News beszámolója szerint a Flash című kötetet, amely a főhős társadalmi felemelkedését ábrázolja, "lebilincselőnek" nevezte. Susan Choi a Flashlight című regényével került a díj közelébe. A zsűri a művet családi drámaként és geopolitikai thrillerként jellemezte, amely a történelem egy izgalmas epizódját mutatja be.

Kiran Desai The Loneliness of Sonia and Sunny 650 oldalas regényében a szerelemről, az ambícióról, a családról és a hovatartozásról ír két Amerikában letelepedett indiai író történetén keresztül, akik egy éjszakai vonaton találkoznak újból.

Katie Kitamura ötödik, Audition című regényének elbeszélője egy színésznő, aki egy magát a fiának mondó férfival találkozik. A könyvből Lucy Liu főszereplésével készül film Barack és Michelle Obama produkciós cégének közreműködésével.

Az egykori profi kosaras, Ben Markovits már tucatnyi könyvet írt, The Rest of Our Lives című új regényének középkorú főhőse egy nap kiteszi lányát az egyetem előtt, és családját elhagyva útra kel.

Andrew Miller a The Land in Winter című, 1962 viharos telén játszódó írásával került a rövid listára. A zsűri az elmúlt nyolc hónapban 153 művet olvasott el, ezek közül választották ki a hat könyvet, amely a Booker-díj döntősei közé került. Tavaly az első regényével jelentkező Samantha Harvey Orbital című könyve nyerte el a Booker-díjat.

Az idei díjazottat november 10-én jelentik be egy londoni ceremónián. Az 1968-ban alapított Booker-díjat annak idején azzal a céllal hozták létre, hogy az angolszász nyelvterület prózaírói is részesüljenek a francia Goncourt-díjhoz hasonló presztízsű elismerésben. A ma már 50 ezer font (22 millió forint) pénzjutalommal és nemzetközi hírnévvel járó kitüntetést az év legjobbnak ítélt angol nyelvű regényéért adják át.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com