Bemutatják a Billy Elliot című musicalt az Erkel Színházban 2016 nyarán

Válogatást hirdet a Billy Elliot - A Musical című produkció szerepeire a Magyar Állami Operaház. A világhírű musical 2016 nyarán kerül az Erkel Színház színpadára - jelentette be Ókovács Szilveszter, az Operaház főigazgatója, Solymosi Tamás balettigazgató és Szirtes Tamás rendező egy vasárnapi jótékonysági rendezvényen.

Erkel SzínházAz Operaház által több mint 800 hátrányos helyzetű gyermek számára rendezett Morzsabál előtti sajtótájékoztatón Ókovács Szilveszter elmondta, a kezdeményezéssel szeretnék a tehetséges gyermekek és szüleik figyelmét is felhívni a balett szépségeire, mivel az elmúlt években jelentősen csökkent a szakmát választók száma a fiúk körében.

Szirtes Tamás a szereplőválogatás részleteiről szólva az MTI-nek elmondta, elsősorban a darab főszerepére keresnek olyan 10-12 éves fiúkat, akik tehetséget mutatnak a tánc, az éneklés és a színészet területén is.

Hozzátette: a darabban több táncstílus is megjelenik - például a sztepp és a klasszikus balett -, azonban nem kész táncosokat keresnek, hanem jó mozgásérzékkel rendelkező gyerekeket, akik képesnek mutatkoznak a szükséges táncok megtanulására.

"Senki sem születik táncosként.
Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Azoknak a gyerekeknek, akiket mi ki fogunk választani, mert alkalmasnak látjuk őket a szerepre, egy másfél éves, több szűrést is magába foglaló, intenzív felkészülésen kell átesniük"
- hangsúlyozta a rendező.

A főszerep mellett szintén a válogatás segítségével szeretnék betölteni a darab egyik fontos fiú mellékszerepét, Michael karakterét is. A mű színpadra állításához további 9-10 lány táncosra is szükség lesz, akik várhatóan a balettiskolák növendékeiből fognak kikerülni, így számukra nem hirdetnek válogatást - mondta el Szirtes Tamás.

A castinggal kapcsolatos kihívásokról Ókovács Szilveszter az MTI-nek elmondta: mivel nagyjából 10-12 éves, a kamaszkori mutálás előtt álló fiúkat keresnek, könnyen előfordulhat olyan eset is, hogy a kiválasztott gyermekek némelyike a premier vagy a későbbi előadások idejére már nem fogja tudni elénekelni a dalokat, ezért a meghirdetett két szerepre (Billy Elliot és Michael) egyenként várhatóan 3-4 tehetséget is kiválasztanak.

Solymosi Tamás balettigazgató elmondta: amikor először látta a darabot Londonban, teljesen a székhez szögezte az élmény. Biztos benne, hogy akárcsak más országokban, Magyarországon is lesz olyan tehetséges kisfiú, aki a másfél éves felkészülés után tökéletesen el fogja tudni játszani Billy Elliot szerepét.

"A musical a mai kor operettje" - hangsúlyozta Ókovács Szilveszter, aki szerint ha nagyoperetteket játszik az Operaház, akkor nincs ok arra, hogy a musical műfaja kimaradjon az intézmény repertoárjából. Hozzátette: az Erkel Színház profiljába nagyon jól fog illeni a minőségi zenét és remek történetet kínáló Billy Elliot.

A válogatásra március 7-8-án, valamint március 14-15-én kerül sor az Erkel Színházban. A felhívás részletei hamarosan elérhetők lesznek az Operaház honlapján.

A Magyarországon élőben még sosem látott musical a három Oscar-díjra is jelölt Billy Elliot című film történetére épül, a darab zenéjét a többszörös Grammy-díjas Elton John szerezte.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Bolondok napja

Bolondok napja

Mit tudunk az év legtréfásabb napjáról?

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) a napokban adta vissza a műalkotást a Balatoni Múzeumnak.

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

353 év után kerülhetett elő A három testőr hőse.

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth Lajos 1849-es levele Görgeihez az Antikvárium.hu aukcióján.

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Lezárult a Hősök terén álló Gábriel arkangyal szobor komplex tudományos és restaurátori állapotfelmérése, így a tervek szerint a szobor még ez év végén visszakerülhet eredeti helyére - mondta Gyorgyevics Benedek, a Városliget Zrt. vezérigazgatója.

Érdekességek Michelangelóról

Érdekességek Michelangelóról

Ezeket a dolgokat talán még nem hallottad az 551 éve született művészről.

Egy belgiumi magángyűjtő szerint nála van Michelangelo ötödik, eddig ismeretlen festménye

Egy belgiumi magángyűjtő szerint nála van Michelangelo ötödik, eddig ismeretlen festménye

Egy Belgiumban található festményről feltételezik kutatók, hogy az olasz reneszánsz mester, Michelangelo Buonarroti eddig ismeretlen alkotása lehet - számolt be róla a Belga hírügynökség pénteken.

Régi legyezőkből nyílik kiállítás Budapesten

Régi legyezőkből nyílik kiállítás Budapesten

Hölgyek titkos nyelve - Legyezők a korok tükrében címmel 17-19. századból származó legyezőket mutat be az a kiállítás, amely péntektől látható Budapesten, a BÁV ART Aukciósházban és Galériában.

2025-ben elhunyt hírességek

2025-ben elhunyt hírességek

Magyar és külföldi veszteségek.

2026 legjobban várt kiállításai

2026 legjobban várt kiállításai

Téged melyik érdekel?

http://ujhazak.com