Bemutatók, új bérletek és balatoni fellépés a Nemzeti Táncszínház jövő évadában
Premierek, budapesti bemutatók és balatoni fellépések is helyet kaptak a Nemzeti Táncszínház jövő évadában, amelyben új felnőtt és gyermek bérletekkel várják a közönséget.
Ertl Péter, a Nemzeti Táncszínház igazgatója a következő évadról tartott szerdai sajtótájékoztatón elmondta: az évad összeállításánál az volt a céljuk, hogy átfogó képet adjanak a magyar táncművészet kiemelkedő alkotásairól és műfaji sokszínűségéről.
Az idei évadban azokat is meg szeretnék szólítani, akik eddig nem jártak táncszínházba, az új bérletek három különböző műfajban adnak áttekintést számukra - mondta.
Kiemelte: szeptember 11. és 14. között rendezik meg a keszthelyi Táncpanorámát, a táncszínház nyári kínálatában szerepel többek között a Gradient Kortárs Balett Debrecen Reverie című budapesti bemutatója, a PR-Evolution Dance Company Party-time című produkciója, valamint a Fitos Dezső Társulat Transylvania Express című előadása.
Ősszel látható lesz az Argentin Tangó Táncszínház Életutak című előadása, a Feledi Project Cseresznyéskert című adaptációja, valamint új bemutatóval jelentkezik a Magyar Nemzeti Táncegyüttes, a Duna Művészegyüttes és a Székesfehérvári Balett Színház is.
(Forrás: MTI)
Ertl Péter, a Nemzeti Táncszínház igazgatója a következő évadról tartott szerdai sajtótájékoztatón elmondta: az évad összeállításánál az volt a céljuk, hogy átfogó képet adjanak a magyar táncművészet kiemelkedő alkotásairól és műfaji sokszínűségéről.Az idei évadban azokat is meg szeretnék szólítani, akik eddig nem jártak táncszínházba, az új bérletek három különböző műfajban adnak áttekintést számukra - mondta.

Hozzászólások