Bérlet az erdélyi szász erődtemplomokba

Megnyitja a turisták előtt az erdélyi szász erődtemplomokat az evangélikus egyház, amely ezzel a több mint 180 műemlék értékmentésére törekszik. Az érdeklődők 50 lejért (mintegy 3000 forintért) vehetnek bérletet, amellyel év végéig 24 erődtemplomba látogathatnak el - írta szerdai számában az erdélyi Krónika című lap.

etA kezdeményezők a továbbiakban fokozatosan bővítik a programba bekapcsolódó templomok számát, így a turisták rövid időn belül újabb építményekbe látogathatnak el a bérlettel.

Carmen Schuster, a turisztikai projekt menedzsere hangsúlyozta: reményeik szerint az idei tesztidőszak alatt a Brassó, Szeben és Maros megyei mellett a helyi önkormányzatok is bekapcsolódnak a programba, számukra minden szükséges támogatást megadnak a kezdeményezők.

A 12. és a 16. század között, román és gótikus stílusban épült 180 erdélyi szász erődtemplom értéke felbecsülhetetlen, az építmények többségét azonban az összeomlás fenyegeti. A rendszerváltás után a mintegy 250 ezer lelkes szász közösség 95 százaléka telepedett ki főként Németországba, így az építmények az állagromlás és a vandalizmus miatt rendkívül megrongálódtak. Jelenleg 18 erődtemplomban zajlanak felújítási munkálatok, amelyeket európai uniós alapokból finanszíroznak.

A szász templomok közül a brassói Fekete-templom a leglátogatottabb, a műemléket tavaly 200 ezer turista kereste fel. Prázsmár (Prejmer), Szászkézd (Saschiz), Szászfehéregyháza (Viscri), Nagybaromlak (Valea Viilor), Kelnek (Calnic) evangélikus és Székelyderzs (Darjiu) unitárius temploma az UNESCO világörökség részeként szintén számos turistát vonz, azonban hatékonyabb népszerűsítéssel nagyobb látogatottságot lehetne elérni, mutatott rá a projektvezető.

Az idénre érvényes 700 bérlet a brassói Fekete-templomban, valamint a prázsmári és szászhermányi (Harman) erődítményekben igényelhető. Az "útlevél" 50 lejes ellenértékét a projekt működtetésére fordítják - írta a Krónika.

MTI

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com