Brit lapértesülés: a kubai Rolling Stones-koncert elhalasztását kérte a Vatikán nagypéntek miatt

Kertész Róbert, az MTI tudósítója jelenti: Szombati brit lapértesülés szerint felkérte a Vatikán a Rolling Stonest, hogy első, történelmi jelentőségű kubai koncertjét lehetőleg ne nagypénteken rendezze meg.rolling stonesA veterán angol rockbanda péntek este lépett színpadra a havannai Ciudad Deportiva arénában, százezrek előtt - mégpedig ingyen. A Daily Mirror című baloldali brit tömeglapnak azonban a fellépést szervező bennfentesek elmondták: a koncert előtt a Vatikán levélben kérte az együttest, hogy a show ne nagypénteken legyen. A levélben állítólag olyan javaslat is szerepelt, hogy a Rolling Stones kezdje helyi idő szerint éjfél után a koncertet, mert így elkerülhető lenne a rendezvény és az ünnep ütközése.

A Mirror forrásai szerint az együttes tagjai "nem akartak hinni a szemüknek", amikor megkapták a levelet. "Jóllehet nem állt szándékukban megbántani Ferenc pápát", szerződésben vállalták a pénteki fellépést, és e szerződéses kötelezettségüknek eleget kívántak tenni, emellett "a kubai népnek is megígérték a koncertet, és nem akartak csalódást okozni".

Az együttes ezért "tiszteletteljes válaszlevelet" intézett a Vatikánhoz, egyebek mellett azzal érvelve, hogy sok más zenei rendezvény is volt nagypénteken világszerte. A Rolling Stones alig két nappal az után lépett színpadra Kuba fővárosában, hogy Barack Obama amerikai elnök befejezte szintén történelmi jelentőségű látogatását. Obama személyében csaknem 90 év után először látogatott amerikai elnök Havannába.

A Rolling Stones-koncert a legnagyobb ilyen jellegű rendezvény volt Kubában az 1959-es forradalom óta.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Olaszországban tévesen értékeltek fel egy ritka műkincset, így külföldre kerülhetett

Olaszországban tévesen értékeltek fel egy ritka műkincset, így külföldre kerülhetett

Az olasz kulturális tárca tévedésből a 19. századra datált egy 14. századi festményt, amelynek valódi értékét így csak egy külföldi aukción vették észre, miután megadták rá a kiviteli engedélyt - írta az Artribune olasz képzőművészeti folyóirat.

Analóg fotográfiák számára nyílik kiállítótér Budapesten a hétvégén

Analóg fotográfiák számára nyílik kiállítótér Budapesten a hétvégén

Kizárólag hagyományos eljárással készült, analóg fotográfiákat láthat a közönség a hétvégétől a főváros legújabb, 6x7 elnevezésű galériájában.

A fák üregeibe helyezték az elhunytakat Ausztráliában

A fák üregeibe helyezték az elhunytakat Ausztráliában

Ezek a világ legbizarrabb temetkezési szokásai.

Honfoglalás kori leletegyüttest mutat be a Magyar Nemzeti Múzeum

Honfoglalás kori leletegyüttest mutat be a Magyar Nemzeti Múzeum

Felövezve ragyogással - Övszerkezet és tarsolylemez a honfoglalás korából címmel nyílt meg a májusi Hónap kincse kamaratárlat a Magyar Nemzeti Múzeumban (MNM).

Újabb elemekkel bővült a Tour de Hongrie-ra is készülő Mini Magyarország Makettpark

Újabb elemekkel bővült a Tour de Hongrie-ra is készülő Mini Magyarország Makettpark

Újabb elemekkel bővült a szarvasi Mini Magyarország Makettpark, amely egy "mini Tour-élménnyel" is várja a látogatókat május 14-én - tájékoztatta a park hétfőn közleményben az MTI-t.

Múzeumigazgatók találkozása

Múzeumigazgatók találkozása

Kínai kulturális delegáció élén látogatott el a Készenléti Rendőrség Rendőrmúzeumba a Sanghaji Közbiztonsági Múzeum igazgatója, hogy megismerje a magyar szakemberek munkáját.

Manga - Hokuszai - Manga címmel látható kiállítás a Néprajzi Múzeumban

Manga - Hokuszai - Manga címmel látható kiállítás a Néprajzi Múzeumban

Manga - Hokuszai - Manga. A Mester képgyűjteménye a kortárs képregények szemszögéből címmel péntektől látható a Japán Alapítvány vendégkiállítása a Néprajzi Múzeumban.

Bolondok napja

Bolondok napja

Mit tudunk az év legtréfásabb napjáról?

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) a napokban adta vissza a műalkotást a Balatoni Múzeumnak.

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

353 év után kerülhetett elő A három testőr hőse.

http://ujhazak.com