Britten A kis kéményseprő című gyermekoperáját mutatja be a Fesztiválzenekar

Benjamin Britten A kis kéményseprő című gyermekoperáját mutatja be a Budapesti Fesztiválzenekar (BFZ) a Zeneakadémia Solti-termében szeptember 29-én este.kéményA The Little Sweep (A kis kéményseprő) című darab a gyerekeknek szóló Let's Make an Opera (Játsszunk operát!) harmadik része. Az 1810-ben játszódó történetet Eric Crozier librettista William Blake The Chimney Sweeper (A kéményseprő) című versének nyomán írta - idézik fel a zenekar honlapján (www.bfz.hu).

Derűs alaphangja ellenére Britten gyermekoperája együttérzéssel és sajnálattal mesél a mindössze nyolc esztendős Samről, akit a durva lelkű kéményseprő arra kényszerít, hogy a kandallóba felmászva tisztítsa meg a kéményt. Sam beszorul a kéménybe, a gyerekek azonban segítenek rajta, kiszabadítják, elrejtik és megszöktetik gonosz mesterétől. A kis kéményseprő történetét Dickens is több ízben megírta.

A darabot amatőrök és hivatásos énekesek adják elő tizenegyen, minimális létszámú hangszeres együttes kíséretével. Az előadásban a közönség is kap feladatot: négy egyszerű, könnyen megtanulható dalt szánnak a nézőtéren ülő gyerekeknek.

A kis kéményseprőt Philipp György rendezésében, Béres Mónika jelmezeivel állítják színpadra, a zenét a Fesztiválzenekar muzsikusai szólaltatják meg Dubóczky Gergely vezényletével. A magyar szöveg Lukin László fordításának felhasználásával készült.

A BFZ évadkezdéséhez évek óta hozzátartozik egy-egy ifjúsági, illetve gyermekopera előadása. Benjamin Britten Noé bárkája és Hans Krása Brundibár című operáját az előző évadban Kurt Weill Bertolt Brecht szövegére írott iskolaoperája, az Aki igent mond (Der Jasager) követte.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com