Bruno Darmagnac: a bátorság előtt tiszteleg a Cirque du Soleil Varekai című előadása

A Varekai című előadás tisztelgés a bátorság előtt: mindannyiunknak lehetnek problémái az életben, ám ezeket muszáj legyőznünk, muszáj felegyenesednünk, harcolnunk és élnünk - mondta Bruno Darmagnac, a világhírű Cirque du Soleil művészeti vezetője, aki abból az alkalomból adott interjút az MTI-nek, hogy a kanadai székhelyű utazó társulat jövő májusban négy előadást tart a Papp László Budapest Sportarénában. A művészeti vezető felidézte, hogy a Varekai története valós élményeken alapszik. Az előadást megalkotó Dominic Champagne ugyanis annak idején balesetet szenvedett és mindkét lábát eltörte. A művész kénytelen volt megtanulni, hogy éljen együtt az új helyzettel, hogyan bízzon meg emberekben és kérjen meg számára teljesen idegen személyeket arra, hogy segítsenek neki átkelni az úton, vagy épp elboldogulni a bevásárlóközpontban.

Bruno Darmagnac szerint ugyanez történik a produkció hősével, a görög mitológiából ismert Ikarosszal. A Varekai Ikarosz lassú zuhanásával kezdődik, majd a történet folyamán a karakter megtanulja, hogyan ne féljen, hogyan bízzon meg az emberekben és hogyan legyen szerelmes.

A történet végén a főhős újra tud járni és megtalálja a szerelmet is.

Az előadás üzenete, ahogy azt a címe is sugallja - a Varekai szó roma nyelven annyit tesz, bárhol, mindenhol -, az, hogy ez bárhol megtörténhet. "Az előadás tisztelgés a bátorság előtt. Mindannyiunknak lehetnek problémái az életben, ezeket azonban muszáj legyőznünk, muszáj felegyenesednünk, harcolnunk és élnünk" - hangsúlyozta a művészeti vezető.

A Varekai egy vulkán tetején fekvő erdőben játszódik. Az erdő a természetet, a vulkán a természetben rejlő veszélyt szimbolizálja. A színpad hátterében hatalmas bambusznádak jelképezik a titokzatos rengeteget. A színpadon titkos csapóajtók sorakoznak, amelyeken keresztül a szereplők időről időre fel- és eltűnnek. Az élő zenével és énekkel kísért produkcióban ötven művész, köztük hét zenész, két énekes és 41 akrobata vesz részt.

"A jelmezek rendkívül kifejezőek, erőteljesek és színesek. Az őket viselő művészek olykor állatoknak, olykor embereknek tűnnek, ami azt mutatja, hogy mindannyiunkban van valami ösztönös, állatias" - mondta Darmagnac, hozzátéve, hogy a képzelőerő inspirálta, kézzel készített jelmezek és kellékek mindig az adott személyre szabottan készülnek, hiszen az előadók bonyolult és olykor veszélyes akrobatikus mutatványokat adnak elő.

Mint kifejtette, a produkció mindenki számára tartogat ínyencségeket. Az erőteljes akrobataszámok rajongóit valószínűleg a Russian Swings elnevezésű szám fogja elvarázsolni, amelyben az akrobaták hatalmas hintákról lökik el magukat és társaik összekulcsolt karjára, vagy épp egy másik mozgó hinta végére érkeznek. A komédiát kedvelőket a társulat két bohóca fogja levenni a lábáról, akik "igazi lázadók", és amikor felbukkannak, mindent felforgatnak maguk körül.

Darmagnac ígérete szerint a társulat technikusai jó előre feltérképezik a budapesti helyszínt, hogy gondoskodjanak arról, hogy a közönség minden egyes tagja jól lássa majd, mi történik a színpadon. A Varekai című produkcióját 2017. május 12-én, 13-án (dupla előadás) és 14-én mutatja be a társulat a Papp László Budapest Sportarénában. A művészeti vezető szerint azonban, ha nagy lesz az érdeklődés az előadás iránt, akkor akár több fellépést is tartanak a magyar fővárosban, ahonnan aztán Prágába, Szófiába, majd Ljubljanába viszik tovább a produkciót.

A Cirque du Soleilt egy utcai előadóművészekből álló húszfős csoport alapította 1984-ben. A québeci központú szervezetnek jelenleg négyezer alkalmazottja van, köztük 1300 művész ötven országból. A Cirque du Soleil öt kontinens több mint négyszáz városában fellépett már, több mint 160 millió néző előtt. A cirkusz 2007-ben és 2008-ban Delirium, 2010-ben Saltimbanco, 2012-ben Alegría, 2013-ban a Michael Jackson: The Immortal, tavaly februárban pedig Quidam című nagyszabású akrobatikus darabjával lépett fel Magyarországon.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com