BTF - A Frenák Pál Társulat ősbemutatója és külföldi társulatok vendégjátékai színesítik a táncprogramot

A Frenák Pál Társulat új darabjának ősbemutatója, egy legendás magyar néptánc előadás felújított változata, holland, román és brit kortárs tánc együttesek vendégjátéka, valamint balettelőadás is színesíti az április 10-től 26-ig tartó 35. Budapesti Tavaszi Fesztivál (BTF) programját.Frenák Pál TársulatA Frenák Pál Társulat BIRDIE című új produkciója a bennünk és körülöttünk emelt falakról és korlátokról, illetve azok túllépéséről szól - olvasható a fesztivál szervezői által az MTI-hez eljuttatott közleményben.

A Nemzeti Táncszínházzal közös előadáshoz William Wharton amerikai író 1978-as Madárka (Birdy) című regénye, annak Alan Parker által készített filmes feldolgozása, valamint Raymond Depardon San Clemente című dokumentumfilmje szolgált inspirációul.

A Művészetek Palotája Fesztiválszínházában debütáló előadás különlegességét fokozza, hogy a színpadon a háromdimenziós grafikai tervezőprogramok világát idéző, hatalmas elemekből felépülő térrendszer fog szolgálni díszletként.

A magyar néptánc iránt érdeklődőket egy legendás előadás felújításával várja a fesztivál: 1990 márciusában, Magyarország első szabad választásának napján mutatták be Novák Ferenc Magyar Menyegző című koreográfiáját. A tomboló sikerű produkciót 1991 márciusában megismételték a Budapesti Tavaszi Fesztivál keretében, és 25 év - vagyis egy ezüstlakodalomnyi idő - elteltével, a fesztivál újraálmodott formában mutatja be a táncalkotást a Papp László Budapest Sportarénában.

A világ egyik vezető kortárstánc-együtteseként ünnepelt Nederlands Dans Theatre (NDT) 1978-ban létrehozott tagozata, a Nederlands Dans Theater 2 (NDT 2) társulatától négy koreográfiát láthat a fesztivál közönsége. A B.R.I.S.A., Schubert, Some Other Time és a Subject to Change című produkciókat a Művészetek Palotája Fesztiválszínházában nézhetik meg az érdeklődők.

A szupermodern koreográfus, Wayne McGregor és társulata, a Random Dance Atomos című előadásuk világkörüli turnéjának keretében érkeznek Budapestre. A lírai hangvételű produkciót, amely a mozgás és az emberi test szépségét állítja előtérbe, a Trafó Kortárs Művészetek Háza tűzte műsorára.

A tíz évvel ezelőtt, fiatal kolozsvári táncosok által létrehozott M Stúdió a Törékeny című, műfaji határokat feszegető előadását hozza el a fővárosi Bálna rendezvényközpontba. A próza és a tánc, az installációk, a zene, az irodalom és a képzőművészet ötvözésével megszületett darabot Goda Gábor vitte színre.

Ugyancsak a fesztivál keretében mutatják be az Erkel Színházban Csajkovszkij első és máig legsikeresebb balettjét, A hattyúk tavát, amelyet öt év után láthat újra a közönség.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com