BTF - Kabaré - Musical bábokkal, Alföldi Róbert rendezésében

A Kabaré című darabot mutatja be Alföldi Róbert rendezésében a Budapest Bábszínház április 13-án, a Budapesti Tavaszi Fesztivál (BTF) keretében; a világhírű musicalt bábszínészek előadásában láthatja a közönség.alföldirobert"A produkció elkerül minden finomkodást, szikárabb és zsigeribb lesz az eddigi előadásoknál" - olvasható a Budapest Bábszínház MTI-hez eljuttatott közleményében. Mint írják, Alföldi Róbert a Sade márki 120 napja című produkció után ismét egy kísérletező előadást készít a Budapest Bábszínházban, ezúttal Joe Masteroff, John Kander és Fred Ebb musicaljéből, amely először lesz látható bábszínházi feldolgozásban.

Alföldi Róbert számára nem idegen a bábok világa: a Budapest Bábszínházban rendezett korábbi előadása mellett a Színház- és Filmművészeti Egyetem bábszínész osztályaival is több alkalommal dolgozott. A Kabaréban egykori tanítványai közül hét művész látható, köztük a főszerepeket alakító Bercsényi Péter és Mórocz Adrienn.

A Konferansziét alakító Bercsényi Péter és a Sally Bowles-t játszó Mórocz Adrienn mellett Cliff Bradshaw szerepében vendégként Szatory Dávid, a Nemzeti Színház művésze lép fel a Kabaréban. Schneider kisasszonyt és Schultz urat Pallai Mara és Ács Norbert keltik életre. Pethő Gergő alakítja Ernst Ludwigot, Spiegl Anna pedig Schatzie Kostot. A Vörös Róbert fordításában, Varró Dániel magyar dalszövegeivel készülő produkció zenei vezetője Wagner-Puskás Péter, koreográfusa Gergye Krisztián.

A Kabaré az egyik legismertebb és leggyakrabban játszott zenés darab: az 1966-os Broadway-premier és az 1972-es filmváltozat óta igazi klasszikussá vált, a magyar színházak repertoárján is rendszeresen szerepel. Alföldi Róbert harmadszor foglalkozik a darabbal, a Budapesti Operettszínházban, valamint a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatóival is színpadra állította a Kabarét.

Mint írják, az előadás látványvilágában - Hoffer Károly bábjaiban, Zöldy Z Gergely díszletében és jelmezeiben - megjelenik az a pokoli hangulat, amelyet többek között Hieronymus Bosch, Otto Dix és német expresszionista képzőművészek alkotásai inspiráltak. Az előadás élő zenei kísérettel, kétzongorás változatban látható. A produkciót 18 éves kortól ajánlják.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A fák üregeibe helyezték az elhunytakat Ausztráliában

A fák üregeibe helyezték az elhunytakat Ausztráliában

Ezek a világ legbizarrabb temetkezési szokásai.

Honfoglalás kori leletegyüttest mutat be a Magyar Nemzeti Múzeum

Honfoglalás kori leletegyüttest mutat be a Magyar Nemzeti Múzeum

Felövezve ragyogással - Övszerkezet és tarsolylemez a honfoglalás korából címmel nyílt meg a májusi Hónap kincse kamaratárlat a Magyar Nemzeti Múzeumban (MNM).

Újabb elemekkel bővült a Tour de Hongrie-ra is készülő Mini Magyarország Makettpark

Újabb elemekkel bővült a Tour de Hongrie-ra is készülő Mini Magyarország Makettpark

Újabb elemekkel bővült a szarvasi Mini Magyarország Makettpark, amely egy "mini Tour-élménnyel" is várja a látogatókat május 14-én - tájékoztatta a park hétfőn közleményben az MTI-t.

Múzeumigazgatók találkozása

Múzeumigazgatók találkozása

Kínai kulturális delegáció élén látogatott el a Készenléti Rendőrség Rendőrmúzeumba a Sanghaji Közbiztonsági Múzeum igazgatója, hogy megismerje a magyar szakemberek munkáját.

Manga - Hokuszai - Manga címmel látható kiállítás a Néprajzi Múzeumban

Manga - Hokuszai - Manga címmel látható kiállítás a Néprajzi Múzeumban

Manga - Hokuszai - Manga. A Mester képgyűjteménye a kortárs képregények szemszögéből címmel péntektől látható a Japán Alapítvány vendégkiállítása a Néprajzi Múzeumban.

Bolondok napja

Bolondok napja

Mit tudunk az év legtréfásabb napjáról?

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) a napokban adta vissza a műalkotást a Balatoni Múzeumnak.

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

353 év után kerülhetett elő A három testőr hőse.

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth Lajos 1849-es levele Görgeihez az Antikvárium.hu aukcióján.

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Lezárult a Hősök terén álló Gábriel arkangyal szobor komplex tudományos és restaurátori állapotfelmérése, így a tervek szerint a szobor még ez év végén visszakerülhet eredeti helyére - mondta Gyorgyevics Benedek, a Városliget Zrt. vezérigazgatója.

http://ujhazak.com