Búcsú a Bálna lézerfényeitől

November 1-jétől nem lézerez többé a Bálna, (korábbi nevén a CET). A budapesti Duna-part egyik megszokott jelensége volt immár három hónapja a lézerfények játéka, amelyek a Bálna közelgő nyitására hivatottak felhívni a figyelmet.

BálnaA budapesti beruházás megnyitására sokat kellett várni, mivel az eredeti, 2011-es határidőt pénzügyi és technikai okokból többször el kellett halasztani.

A bálnára emlékeztető, 30 ezer négyzetméteres épületet hamarosan birtokukba vehetik a budapestiek és a Budapestre látogatók.

Az épületet Kas Oosterhuis holland építész és Lénárd iroda építésziroda tervezői álmodták meg a Corvinus Egyetemtől délre, a Közraktárak helyére. Az intézmény a Nagycsarnok folytatása lesz, de helyet kap a kortárs művészetet bemutató Budapest Galéria is, amely a Budapesti Történeti Múzeum égisze alatt működik. A Bálna egyfajta gasztronómiai és kulturális központ lesz. Szó szerint kiemelkedő épületrésze a kilátó pont, amely a partról és az utcáról egyáltalán nem látható.Bálna2


Az elmúlt három hónapban minden éjjel fények cikáztak a város felett, melyeket még Budapesten kívül is látni lehetett. A fénycsóvák - hatósági engedéllyel - a Bálnából indultak ki, és felváltva a főváros egy-egy jellegzetes épületére, műemlékére mutattak.
2013. november 8-án kezdetét veszi a háromnapos kapunyitási ünnepség. Művészeti csoportok adnak műsort, lesznek gyermekműsorok, kiállítás és Budapest makett. Közben a vendéglátóipari egységek finom italokkal és ételekkel várják a Bálna első látogatóit.

www.balnabudapest.hu, www.szeretlekmagyarorszag.hu

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com