Budapesten mutatják be a Békéscsabai Jókai Színház darabját

A keddi békéscsabai bemutató után májusban a fővárosi közönség is láthatja a Zalán Tibor: Midőn halni készült című művéből készült monodrámát.

A Békéscsabai Jókai Színház 2008-ban már bemutatta a darabot, ám az alkotók úgy döntöttek, átalakítják és monodrámát készítenek belőle. A darab házibemutatója kedden lesz a békéscsabai teátrumban, a fővárosi nézők május 7-én láthatják a Pesti Vigadó színpadán a Magyar Művészeti Akadémia Szó, szín, játék elnevezésű kamaraszínházi sorozatában.

zalán tibor

 

A darab Janus Pannonius utolsó, elképzelt óráit vetíti a néző elé könyörtelen élességgel és őszinteséggel, számvetését életével és halálával. Közvetett módon felmutatja a kor bonyolult politikai erővonalait - közölte a Jókai Színház az MTI-vel.

A költő Medvevárban haldoklik. A legyöngült ember vízióiban megjelenik a múltja, a ferrarai évek, a fiatal Csezmiczei János kamaszévei, illetve dramatikus formát kapnak a Guarino mester mellett eltöltött esztendők. A mű középpontjában Mátyás király és Janus Pannonius püspök, kancellár küzdelme áll.

A darabot Zalán Tibor írta, Merő Béla rendezte. A főszerepet Bartus Gyula játssza. Janus Pannonius egyetlen segítője a darabban egy cselédlány, akit hol az életében előforduló nőknek, hol pedig az édesanyjának lát a nagybeteg költő. A cselédlányt Komlósi Katalin alakítja.

A vigadóbeli előadást követő pódiumbeszélgetésen részt vesznek az alkotók, valamint Szörényi László és Jankovics József irodalomtörténészek.

MTI

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com