Cannes - Magyar részvétellel szerdán megkezdődik a 68. cannes-i fesztivál

Venczel Katalin, az MTI tudósítója jelenti: Nemzetközi sztárok főszereplésével forgatott európai és ázsiai filmek versenyének ígérkezik a szerdán kezdődő 68. cannes-i filmfesztivál, amelynek hivatalos versenyprogramjában 19 alkotás - köztük Nemes Jeles László Saul fia című műve az egyetlen kelet-európai és az egyetlen elsőfilmként - versenyezhet az Arany Pálmáért.cannesA magyar versenyfilm világpremierje május 15-én lesz. Negyvenhat év után ért ismét magyar rendezőt az a megtiszteltetés, hogy első játékfilmjével a cannes-i hivatalos versenyprogramban szerepelhet. Az auschwitzi Sonderkommando egyik elképzelt magyar rabjáról, Saul Auslanderről szóló, Budapesten forgatott film az Arany Kamera díjáért is versenyben van; az elismerés a seregszemle bármely programjában bemutatandó 26 első nagyjátékfilm között talál gazdára.

Mindkét díjat a május 24-i záróünnepségen adják át. A versenyprogram zsűrijének idén először két elnöke lesz, Joel és Ethan Coen amerikai rendezők, az Arany Kamera zsűrijének elnöke pedig Sabine Azéma francia színésznő lesz.
Jancsó Miklós Szegénylegények című alkotása a nagy klasszikusok felújított változatát bemutató programba kapott meghívást. Az idén ötvenéves korszakalkotó mű felújított változatát a Magyar Nemzeti Filmalap kezdeményezésére hívták meg a Cannes Classics nevű válogatásba, ahol május 14-én este lesz látható.

A záróünnepségen Agnes Varda francia filmrendező munkásságát életműdíjjal jutalmazza a fesztivál. A 86 éves művész az első női alkotó, aki átveheti a legjelentősebb cannes-i elismerést.
Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A január eleji párizsi terrortámadásokat követően megerősített biztonsági intézkedésekkel megrendezendő fesztivál nyitófilmje idén nem a csillogásról szól.

Először nyílik egy társadalmi témájú, európai szerzői filmmel és másodszor női rendező alkotásával a mustra. A francia Emmanuelle Bercot Fel a fejjel! című, Catherine Deneuve főszereplésével forgatott dokumentarista drámája egy bűnözővé váló fiú életét követi 6 és 18 éves kora között, akit egy fiatalkorúakkal foglalkozó bírónő jó útra próbál terelni. A nevelőintézetekben és börtönökben forgatott film rendezőnője az új európai filmes generáció egyik jeles képviselője, de az alkotást versenyen kívül mutatják be.

A versenyprogramban a nagy visszatérők, a 2001-ben Arany Pálmát nyert olasz Nanni Moretti és a 2003-as fődíjas amerikai Gus Van Sant mellett számos új alkotót fedezhet fel a közönség. A 19 versenyfilmből 11 európai alkotás, Franciaország öt, Olaszország három filmmel képviselteti magát.

Franciaországból a versenybe két fiatal női rendező, Valérie Donzelli és Maiwenn kapott meghívást, valamint Stéphane Brizé és Guillaume Nicloux is az új filmes generációt képviseli. Filmjeikben a legjelentősebb francia színészek, Vincent Cassel, Vincent Lindon, Gérard Depardieu és Isabelle Huppert láthatók. Jacques Audiard a versenyprogram egyetlen nemzetközi szinten is ismert francia rendezője, ő viszont ismeretlen színészekkel forgatta Dheepan című filmjét, amely egy párizsi külvárosba érkező Sri Lanka-i tamil menekültről szól.

A visszatérő vendégek között szerepel három nagy olasz rendező. Nanni Moretti Anyám című filmje mellett - mely egy alkotói válságba került filmrendezőnőről szól - két honfitársa angol nyelvű filmmel érkezik. Matteo Garrone két nagy sztárral, Salma Hayekkel és Vincent Cassellel forgatta Mesék meséje című filmjét, Paolo Sorrentino pedig Ifjúság című filmjével tér vissza, a főbb szerepekben Michael Caine és Harvey Keitel látható.

Angolul forgatott a norvég Joachim Trier is: Hangosabb mint a bombák című filmje olyan világsztárok főszereplésével készült, mint Jesse Eisenberg, Amy Ryan és Isabelle Huppert. A mexikói Michel Franco is angolul készítette el Chronic című filmjét.

A két amerikai meghívott régóta nem járt a Croisette-en: Todd Haynes 1998 után tér vissza Carol című filmjével, Cate Blanchett-tel és Rooney Marával a főszerepben. Az 1950-es években New Yorkban játszódó, leszbikus szerelmi történetet Patricia Highsmith regénye ihlette. Gus Van Sant pedig The Sea of Trees című filmjében egy amerikai és egy japán találkozását meséli el az „öngyilkosok erdejében” Japánban. A főszerepeket Matthew McConaughey és Naomi Watts alakítja.

A kanadai Denis Villeneuve Sicario című alkotása a nemzetközi drogháborúról szól, a főszerepeket Emily Blunt és Benicio Del Toro alakítja. Az ausztrál Justin Kurzel Shakespeare egyik legnagyobb tragédiáját, a Macbethet vitte filmre, Michael Fassbenderrel és az Oscar-díjas Marion Cotillard-ral a főszerepben.

A tajvani újhullám megalapítója és vezéregyénisége, Hu Hsziao-hszien A gyilkos című harcművészeti filmje mellett Ázsiából érkezik a japán Koreeda Hirokazu (Kishúgunk) és a kínai Csia Csang-ko (A hegyek elhagyhatnak) is.
Az idei fesztivál botrányfilmje lehet a görög Jorgosz Lantimosz The Lobster (A homár) című alkotása, amelyet a szervezők szerint "nem teljesen lehet érteni".

A versenyprogram alkotásain kívül óriási várakozás előzi meg a Mad Max című kultuszfilm A harag útja című negyedik részét. George Miller futurista alkotását versenyen kívül mutatják be csütörtökön, a címszerepben Mel Gibson helyét Tom Hardy brit színész veszi át, Furiosa császárnőt pedig Charlize Theron dél-afrikai színésznő alakítja.

Versenyen kívül mutatják be Woody Allen legújabb vígjátékát is, valamint Natalie Portman Oscar-díjas amerikai színésznő első rendezését, amelyet a világhírű izraeli író és újságíró, Ámosz Oz Szeretetről, sötétségről című önéletrajzi művéből készített.

A filmes eseményére több mint 4500 újságíró akkreditáltatta magát, a fesztivállal párhuzamosan megrendezett filmpiacra pedig 12 ezer szakmai érdeklődőt várnak a francia tengerparti városba, amelynek 70 ezres lakossága a következő 12 napban háromszorosára duzzad.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Bolondok napja

Bolondok napja

Mit tudunk az év legtréfásabb napjáról?

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) a napokban adta vissza a műalkotást a Balatoni Múzeumnak.

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

353 év után kerülhetett elő A három testőr hőse.

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth Lajos 1849-es levele Görgeihez az Antikvárium.hu aukcióján.

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Lezárult a Hősök terén álló Gábriel arkangyal szobor komplex tudományos és restaurátori állapotfelmérése, így a tervek szerint a szobor még ez év végén visszakerülhet eredeti helyére - mondta Gyorgyevics Benedek, a Városliget Zrt. vezérigazgatója.

Érdekességek Michelangelóról

Érdekességek Michelangelóról

Ezeket a dolgokat talán még nem hallottad az 551 éve született művészről.

Egy belgiumi magángyűjtő szerint nála van Michelangelo ötödik, eddig ismeretlen festménye

Egy belgiumi magángyűjtő szerint nála van Michelangelo ötödik, eddig ismeretlen festménye

Egy Belgiumban található festményről feltételezik kutatók, hogy az olasz reneszánsz mester, Michelangelo Buonarroti eddig ismeretlen alkotása lehet - számolt be róla a Belga hírügynökség pénteken.

Régi legyezőkből nyílik kiállítás Budapesten

Régi legyezőkből nyílik kiállítás Budapesten

Hölgyek titkos nyelve - Legyezők a korok tükrében címmel 17-19. századból származó legyezőket mutat be az a kiállítás, amely péntektől látható Budapesten, a BÁV ART Aukciósházban és Galériában.

2025-ben elhunyt hírességek

2025-ben elhunyt hírességek

Magyar és külföldi veszteségek.

2026 legjobban várt kiállításai

2026 legjobban várt kiállításai

Téged melyik érdekel?

http://ujhazak.com