Chicagóban lesz a Tiszta szívvel amerikai premierje

A rangos chicagói nemzetközi filmfesztiválon lesz az Egyesült Államokban először látható Till Attila mozifilmje, a Tiszta szívvel.tiszta szívvelAz Európai Filmdíjért versenyben lévő alkotás Magyarország hivatalos Oscar-nevezettjeként az Amerikai Filmakadémia díjáért is indul. A chicagói mustrát, amely az Egyesült Államok elsőként alapított nemzetközi filmfesztiválja, immár 52.

alkalommal rendezik meg több mint 140 játékfilmmel a műsoron, a legnagyobb sztárok részvételével - közölte a Magyar Nemzeti Filmalap pénteken az MTI-vel.

Az október 13-tól 27-ig tartó fesztiválon az Új rendezők elnevezésű versenyprogramban szombaton lesz Till Attila Tiszta szívvel című akcióvígjátékának amerikai premierje Stalter Judit producer részvételével. Az első és második filmeket felvonultató tekintélyes válogatásba tizenöt alkotás kapott meghívást.

A rövidfilmek versenyében Tóth Luca Superbia című animációja indul, amelynek Cannes-ban volt a világpremierje. A chicagói premiert követően a Tiszta szívvelt műsorra tűzi Izrael rangos filmes eseménye, a haifai filmfesztivál, az ausztrál premier Canberrában lesz az október 27-én kezdődő, huszadik születésnapját ünneplő szemlén.

Az európai bemutatók sora a leideni filmfesztiválon folytatódik Hollandiában, majd a franciaországi Arras seregszemléjén november elején. Till Attila második játékfilmjében két fiatal mozgássérült közeli barátságot köt egy vagány kerekesszékes bérgyilkossal és a maffia szolgálatába áll. Nincs határ fantázia és valóság között, és miközben a hősök egyik tűzpárbajból sodródnak a másikba, megismerjük a kerekesszékben töltött mindennapok kihívásait.

A Tiszta szívvel a Filmalap támogatásával, az Oscar-díjas Saul fiát gyártó Laokoon Filmgroup produkciójában készült Stalter Judit vezetésével. Till Attila filmjét a hazai mozik április végén mutatták be, azóta mintegy 30 ezren váltottak rá jegyet.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com