Climate Change: Szakcsi Lakatos Béla lemeze amerikai sztárokkal

Climate Change címmel megjelent Szakcsi Lakatos Béla idén tavasszal három amerikai sztárelőadóval közösen rögzített koncertje. A dzsesszanyag számait az éghajlatváltozás miatt előállt helyzet, a Föld jövője iránti aggodalom ihlette.

sz"Ez már a harmadik koncert CD-m egymás után, és szerintem életem egyik legjobb lemeze. Nagyon megszerettem ezeket az anyagokat, úgy tervezem, a jövőben csak élő felvételeket fogok megjelentetni. Bár nagyobb a kockázat, nem igazán van lehetőség javítani, nem úgy, mint a stúdióban, mégis sokkal jobb a hangulata a koncertalbumoknak" - mondta a zongoraművész, zeneszerző az MTI-nek.

Mint felidézte, a 65. születésnapján, 2008-ban a Művészetek Palotájában három amerikai zenésszel, Chris Potter szaxofonossal, Reginald Veal bőgőssel és Terri Lyne Carrington dobossal adott koncertje tavaly jelent meg, a Budapest Jazz Clubban (BJC) tartott szólóestje pedig 2010-ben.
Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A Climate Change egy idén áprilisban a BMC-ben adott koncert lenyomata, Szakcsi Lakatos Bélát ezúttal Tim Ries (szaxofon), Robert Hurst (bőgő) és Rudy Royston (dob) egészítette ki.

A Rolling Stones szaxofonosa, Tim Ries az elmúlt néhány évben többször járt Magyarországon, a ritmusszekcióban muzsikáló Robert Hurst bőgős és Rudy Royston dobos olyan nevekkel lép fel rendszeresen, mint Wynton és Branford Marsalis, Diana Krall, Charles Lloyd, Terence Blanchard, Joshua Redman vagy McCoy Tyner.
A kvartett főként az idén 71 éves Szakcsi Lakatos Béla saját szerzeményeit adta elő.

"Tim Riesszel már játszottam egyszer, de így együtt négyen ez volt az eddigi egyetlen alkalom. A koncert előtt két nappal érkeztek a többiek Budapestre, kétszer próbáltunk, ennyi volt az előzmény. Mindig szeretem, ha egy lemez apropóját az aktualitás adja, ebben az esetben ez a klímaváltozás, amellyel számolnia kell az emberiségnek. Ahogy a CD papírtokján is olvasható, a mi hozzáállásunkon múlik, milyen jövője lesz a következő generációnak. A BMC által kiadott CD egyfajta demonstráció is, figyelemfelkeltés" - fejtette ki Szakcsi Lakatos Béla.

A célt szolgálja a számok címe is, amelyek között szerepel az Új világ, a Harc a vízért vagy a Hagyd pihenni a Földet. "Általában a zenei hangulat határozza meg, milyen címet adok az egyes kompozícióknak".

A koncert CD záródarabja egy 12 perces, több tételből álló felvétel, és ebben szerepel Miles Davis Blue in Green című száma is, a legendás dzsessztrombitás 1959-es Kind of Blue című albumáról. A kompozíciót Szakcsi az említett BJC-s szólókoncertjén is feldolgozta. "A Blue in Green egyfajta lecsengését adja a lemeznek, a megtisztulást, a lenyugvást".

A zongorista 2010-ben indította Climate Change elnevezésű művészi vállalkozását, amely zenéjét tekintve azt vizsgálja, miként lehet mai magyar improvizatív zeneművészként és zeneszerzőként megragadni és továbbvinni az előző század magyar zenei örökségét, a Kárpát-medencei hangszeres népzene hagyatékát Bartókon, Kodályon, Kurtágon keresztül. Szakcsi Lakatos Béla a Climate Change-et korábban Dresch Mihállyal (szaxofon), Szandai Mátyással (bőgő) és Balázs Elemérrel (dob) játszotta.

"Lehet, hogy a jövőben is megtartom a Climate Change nevet a munkáimhoz. Volt már hasonló a dzsessz történetében, gondoljon a Weather Report zenekarra" - mondta végül nevetve Szakcsi Lakatos Béla az MTI-nek, a legendás basszusgitáros, Jaco Pastorius egykori fúziós dzsessz formációjára, az "Időjárás-jelentésre" célozva.

Szakcsi Lakatos Béla Kossuth-díjas zongorista és zeneszerző a magyar dzsessz egyik legnagyobb alakja, aki idén a Nemzet Művésze díjat is kiérdemelte. 1957-től koncertezik különböző formációkkal és szólóban, 1970-ben tagja volt Pege Aladár kvartettjének, 1972 és 1976 között a Rákfogóban, később a Saturnusban, majd a Hungarian Jazz Quartetben játszott. A dzsesszt a komolyzenével, a népzenével és a cigányzenével ötvözve megteremtette a gipsy-jazzt.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Honfoglalás kori leletegyüttest mutat be a Magyar Nemzeti Múzeum

Honfoglalás kori leletegyüttest mutat be a Magyar Nemzeti Múzeum

Felövezve ragyogással - Övszerkezet és tarsolylemez a honfoglalás korából címmel nyílt meg a májusi Hónap kincse kamaratárlat a Magyar Nemzeti Múzeumban (MNM).

Újabb elemekkel bővült a Tour de Hongrie-ra is készülő Mini Magyarország Makettpark

Újabb elemekkel bővült a Tour de Hongrie-ra is készülő Mini Magyarország Makettpark

Újabb elemekkel bővült a szarvasi Mini Magyarország Makettpark, amely egy "mini Tour-élménnyel" is várja a látogatókat május 14-én - tájékoztatta a park hétfőn közleményben az MTI-t.

Múzeumigazgatók találkozása

Múzeumigazgatók találkozása

Kínai kulturális delegáció élén látogatott el a Készenléti Rendőrség Rendőrmúzeumba a Sanghaji Közbiztonsági Múzeum igazgatója, hogy megismerje a magyar szakemberek munkáját.

Manga - Hokuszai - Manga címmel látható kiállítás a Néprajzi Múzeumban

Manga - Hokuszai - Manga címmel látható kiállítás a Néprajzi Múzeumban

Manga - Hokuszai - Manga. A Mester képgyűjteménye a kortárs képregények szemszögéből címmel péntektől látható a Japán Alapítvány vendégkiállítása a Néprajzi Múzeumban.

Bolondok napja

Bolondok napja

Mit tudunk az év legtréfásabb napjáról?

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) a napokban adta vissza a műalkotást a Balatoni Múzeumnak.

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

353 év után kerülhetett elő A három testőr hőse.

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth Lajos 1849-es levele Görgeihez az Antikvárium.hu aukcióján.

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Lezárult a Hősök terén álló Gábriel arkangyal szobor komplex tudományos és restaurátori állapotfelmérése, így a tervek szerint a szobor még ez év végén visszakerülhet eredeti helyére - mondta Gyorgyevics Benedek, a Városliget Zrt. vezérigazgatója.

Érdekességek Michelangelóról

Érdekességek Michelangelóról

Ezeket a dolgokat talán még nem hallottad az 551 éve született művészről.

http://ujhazak.com