Csabai Kolbászfesztivál csütörtöktől Békéscsabán

Csütörtökön nyílik a 17. Csabai Kolbászfesztivál. A négynapos gasztronómiai és kulturális rendezvénysorozatra több tízezer látogatót várnak Békéscsabára a rendezők.

17. Csabai Kolbászfesztivál


A kolbászgyúró versenyen több mint ötszáz csapat vesz részt, összesen mintegy háromezer fő - tájékoztatta a fesztivál igazgatója kedden az MTI-t.
Hégely Sándor elmondta: a fesztivál ideje alatt a vendégek megismerhetik Békéscsaba népi és kulturális életét.

A rendezvény idei vendégvárosa Békés, a kisváros gazdag programokkal várja az érdeklődőket.

A csütörtöki nyitónapon diákoknak rendeznek kolbászgyúró versenyt. Százharminc, egyetemistákból, általános és középiskolásokból álló csapat méri össze tudását. A fesztivált és a hozzá kapcsolódó Élelmiszeripari Kiállítást és Vásárt délután Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter nyitja meg. A vásáron mintegy 150 hazai és határon túli kiállító mutatja be gasztronómiai termékeit. Este Pál Dénes és Demjén Ferenc lép fel, majd a Tankcsapda ad koncertet.
Pénteken délelőtt nyugdíjas csapatok versenyeznek kolbászkészítésben, délutántól késő estig Márió és zenekara, a Magna Cum Laude és Dj Náksi szórakoztatja a közönséget.

A fesztiváligazgató kiemelte a szombati napot, amikor a hagyományos kolbászkészítő versenyt rendezik meg. Több mint ötszáz csapatban csaknem háromezer ember gyúr kolbászt és ízesíti saját hagyományai szerint. Sok vendég jön a Kárpát-medence magyar településeiről, sokan érkeznek szlovák nyelvi területeken élők, rokonok és ismerősök, de jönnek versenyző csapatok a távolabbi országokból is. Este fellép a Dolce Dance, a CET, a Life of Rock, a Silver zenekar és a Saragossa Band.

A fesztivál vasárnap a családokról szól. A gyerekeket bábszínházi előadások, koncertek várják, a látogatókat 50 százalékos kedvezményekkel várják az éttermek. Délelőtt bográcsos töltöttkáposzta-főző versenyt is rendeznek mintegy ötven csapattal, és idén is megrendezik a város híres kolbászkészítője tiszteletére a Krajcsó Pál Emlékversenyt. Este a Csík Zenekar ad koncertet, a vendég Rúzsa Magdi lesz.

MTI

Hozzászólások

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Lezárult a Hősök terén álló Gábriel arkangyal szobor komplex tudományos és restaurátori állapotfelmérése, így a tervek szerint a szobor még ez év végén visszakerülhet eredeti helyére - mondta Gyorgyevics Benedek, a Városliget Zrt. vezérigazgatója.

Érdekességek Michelangelóról

Érdekességek Michelangelóról

Ezeket a dolgokat talán még nem hallottad az 551 éve született művészről.

Egy belgiumi magángyűjtő szerint nála van Michelangelo ötödik, eddig ismeretlen festménye

Egy belgiumi magángyűjtő szerint nála van Michelangelo ötödik, eddig ismeretlen festménye

Egy Belgiumban található festményről feltételezik kutatók, hogy az olasz reneszánsz mester, Michelangelo Buonarroti eddig ismeretlen alkotása lehet - számolt be róla a Belga hírügynökség pénteken.

Régi legyezőkből nyílik kiállítás Budapesten

Régi legyezőkből nyílik kiállítás Budapesten

Hölgyek titkos nyelve - Legyezők a korok tükrében címmel 17-19. századból származó legyezőket mutat be az a kiállítás, amely péntektől látható Budapesten, a BÁV ART Aukciósházban és Galériában.

2025-ben elhunyt hírességek

2025-ben elhunyt hírességek

Magyar és külföldi veszteségek.

2026 legjobban várt kiállításai

2026 legjobban várt kiállításai

Téged melyik érdekel?

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

http://ujhazak.com