Csaknem 2 ezer program országszerte

Országszerte mintegy 400 intézmény csaknem 2 ezer programmal várja a közönséget június 23-án, a Múzeumok éjszakáján - közölte Fekete Péter kultúráért felelős államtitkár kedden Budapesten, sajtótájékoztatón.Hozzáfűzte: a 16. alkalommal megrendezett Múzeumok éjszakája kiemelt témája a családok évéhez kapcsolódva az Ami összeköt: család és kultúra mottót viseli. A rendezvény fővárosa 2018-ban Pécs, szóvivője Oláh Gergő zenész, énekes.

A Múzeumok éjszakája az év legnagyobb kulturális eseménye, tavaly mintegy 400 ezer belépést regisztráltak - hangsúlyozta Fekete Péter, aki a sajtótájékoztatón kitért arra is: az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) 25 millió forinttal támogatja a rendezvénysorozatot, amelynek összesített költségvetése 45 millió forint.

    
Az államtitkár hangsúlyozta azt is, hogy a fővárosban idén is egységes karszalaggal lehet minden helyszínt és programot látogatni. A karszalagokkal ingyenesen használhatóak a BKK hét útvonalon közlekedő múzeumi körjáratai. A Múzeumok éjszakája kiemelt médiapartnere idén is a közmédia - mondta Medveczky Balázs, a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. televíziós és rádiós médiaszolgáltatási igazgatója, aki úgy fogalmazott: a kulturális javakhoz való hozzáférés javítja az emberek életminőségét.
   

Ugron Zsolna, a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) kulturális stratégiáért felelős igazgatója az eseményen kiemelte, hogy turisztikai szempontból azért is fontos a Múzeumok éjszakája, mert a kulturális kincsek megismerése mellett utazásra is ösztönöz. A sajtótájékoztató helyszíne az Óbudai Múzeum Goldberger Textilipari Gyűjteménye volt, amelynek igazgatója, Népessy Noémi kiemelte: a kiállítóhelyen angol és magyar nyelvű tárlatvezetések mutatják be többek között a kékfestést és egyéb textilművészeti technikákat, valamint megtekinthető lesz az Örökkék divatbemutatója is.
    

Pécsett a Múzeumok éjszakája kiemelt tematikájához kapcsolódva olyan programok várják a közönséget, amelyek a város arculatát és kultúráját máig erősen meghatározó legendás családok köré épülnek. Interaktív, élményközpontú módszerekkel ismerhető meg így a Zsolnayak, a Vasarelyk, az orgonaépítő Angsterek és a pezsgőgyárat alapító Littke család története is - derül ki a rendezvény sajtóanyagából.
    

A programokról részletes információ a www.muzej.hu internetes oldalon található, valamint ingyenesen letölthető okostelefonos alkalmazás is segíti a programválasztást.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com