Csaknem 2 millió forintért kelt el a legdrágább grafika a BÁV évadnyitó aukcióján

Gulácsy Lajos Szerelem Na'Conxypanban című, vegyes technikával készült erotikus rajza 1,7 millió forintért kelt el a BÁV évadnyitó aukcióján, amelyen jól szerepeltek még többek között Mednyánszky László, Boromisza Tibor, valamint Scheiber Hugó és Aba-Novák Vilmos grafikái is - közölte az aukciósház pénteken az MTI-vel.A főként jól ismert festők grafikai munkáit kínáló szerdai aukció tételei átlagosan kétszeres áremelkedést értek el, de szép számmal voltak olyan alkotások is, amelyek ötszörös áron keltek el.

    
Mint írják, Gulácsy Lajos erotikus rajza mellett a művész egyedi ceruzarajzai is jelentős érdeklődés mellett keltek el: egyik női portréját 418 ezer forintnál ütötték le. Ugyancsak jól szerepelt az árverésen Mednyánszky László Katonák című műve, amely 861 ezer forintért cserélt gazdát, míg az Álló parasztlegény című, diópáccal készült alkotásáért 467 ezer forintot fizettek. Egry József Városképét félmillió forintért árverezték el, de Schönberger Armand és Scheiber Hugó alkotásai is jellemzően 400-500 ezer forint között találtak új gazdára.
  

Boromisza Tibor akvarelljére és temperaképére is sokan licitáltak: Téli tájképe például 393 ezer forintot ért el. Kelendőek voltak még Aba-Novák Vilmos művei is: egyik egyedi tusrajzát 319 ezer forintnál ütötték le. A kollekcióban néhány külföldi munka is szerepelt, amelyek közül Henri Matisse fiatal nőt balkonon ábrázoló rajza 922 ezer forintért cserélt gazdát.
    

Az 1960-as, 1970-es évek művészei közül Hincz Gyula Szerelmesek című krétarajza nagy licitharc után kikiáltási árának több mint hétszereséért, 922 ezer forintért kelt el. Az idén ötven éves jubileumukat ünneplő Ipartervesek közül Major László Cynthia kacsája című, vegyes technikával készült grafikáját 467 ezer forintért, míg Hieronymus Bosch emlékezete című rézkarcát 240 ezer forintért árverezték el. A mű kikiáltási ára 40 ezer forint volt.  
    

A kortársak közül a legélénkebb érdeklődés Gross Arnold színes részkarcait övezte: Budapesti álmok című, ritkaságnak számító lapja az alkotó aukciós rekordját is megdöntötte 393 ezer forintos árával, míg további, sokszorosított alapra készült, egyedileg színezett rézkarcai jellemzően 120-190 ezer forint közötti áron keltek el.
    

Az élő kortárs művészek közül ef Zámbó István volt a legkedveltebb, Dali elégett gyufaszállal című szürreális alkotása például 344 ezer forintért cserélt gazdát. Nagyon sokan licitáltak Maurer Dóra absztrakt szitanyomataira is, amelyek 295 ezer forintért találtak új gyűjteményre, Szélben című rézkarcát pedig 196 ezer forintnál ütötték le.
    

A BÁV árverési szezonja március 13-án folytatódik a Tavaszi kamaraaukcióval, ahol a grafikák és festmények mellett műtárgyakra és ékszerekre is licitálhatnak az érdeklődők - olvasható a BÁV közleményében.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com