Csaknem ötven előadása lesz a nyár folyamán a veszprémi Pannon Várszínháznak

Mintegy ötven előadást tart a nyár folyamán a veszprémi Pannon Várszínház, a társulat tagjai a megyében és azon kívül is színpadra lépnek. A tíz helyszín között az ajkai fürdő medencéje, az egykori veszprémi várbörtön udvara és az alsóörsi amfiteátrum is szerepel - tájékoztatta az MTI-t a teátrum igazgatója.Vándorfi László elmondta, a rendhagyó színházi helyszínekkel azt szeretnék elérni, hogy azok is megnézzék az előadásokat, akik a hagyományos színházi keretek között bemutatott darabokra kevésbé fogékonyak.
Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:



Így választották előadásuk helyszínéül az ajkai fürdő egyik medencéjét, melyet a közönség körbeülhet majd. A színészek olyan ismert slágereket adnak elő, mint a Titanic című film zenéje vagy a Magányos csónak - közölte. A július 28-án bemutatandó előadásnak egyelőre címe még nincs, a műfaja vízi orfeum - fűzte hozzá.


Az alsóörsi amfiteátrumban mutatják be július 29-én Dés László-Geszti Péter-Grecsó Krisztián A Pál utcai fiúk című musicaljét, amelynek a beltéri színházi sikert követően itt indul majd szabadtéri karrierje - fogalmazott az igazgató, hozzátéve, hogy az amfiteátrum ebben a formájában most látható utoljára, hiszen hamarosan megkezdődik egy 300 millió forintos fejlesztés, melynek keretében megújul a lelátó és az infrastruktúra és létrejön egy turisztikai központ.


Az ajkai fürdőben mutatják be július 8-án a Mágnás Miska című operettet, amely a Mesevarázs című gyermekeknek szóló előadás helyszíne is egyben - mondta Vándorfi László, hozzátéve, hogy a strand jó lehetőséget kínál arra, hogy a nézők a megszokott színházi körülményektől idegen helyszínen, akár állva vagy fekve nézhessék az előadást.


Az egykori veszprémi várbörtön udvara is színházzá változik néhány augusztusi estére, itt A padlás és A dzsungel könyve című musicalt játsszák, és bemutatják a Mágnás Miska című operettet is. Lesznek előadások Egerben, Balatonlellén, Siófokon, Balatonfüreden a Marina Szálló kertje nyílik meg a nagyközönség számára, amely A dzsungel könyvét láthatják. Az augusztus 20-ig tartó nyári szezon Dunaharasztin zárul.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Bolondok napja

Bolondok napja

Mit tudunk az év legtréfásabb napjáról?

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) a napokban adta vissza a műalkotást a Balatoni Múzeumnak.

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

353 év után kerülhetett elő A három testőr hőse.

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth Lajos 1849-es levele Görgeihez az Antikvárium.hu aukcióján.

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Lezárult a Hősök terén álló Gábriel arkangyal szobor komplex tudományos és restaurátori állapotfelmérése, így a tervek szerint a szobor még ez év végén visszakerülhet eredeti helyére - mondta Gyorgyevics Benedek, a Városliget Zrt. vezérigazgatója.

Érdekességek Michelangelóról

Érdekességek Michelangelóról

Ezeket a dolgokat talán még nem hallottad az 551 éve született művészről.

Egy belgiumi magángyűjtő szerint nála van Michelangelo ötödik, eddig ismeretlen festménye

Egy belgiumi magángyűjtő szerint nála van Michelangelo ötödik, eddig ismeretlen festménye

Egy Belgiumban található festményről feltételezik kutatók, hogy az olasz reneszánsz mester, Michelangelo Buonarroti eddig ismeretlen alkotása lehet - számolt be róla a Belga hírügynökség pénteken.

Régi legyezőkből nyílik kiállítás Budapesten

Régi legyezőkből nyílik kiállítás Budapesten

Hölgyek titkos nyelve - Legyezők a korok tükrében címmel 17-19. századból származó legyezőket mutat be az a kiállítás, amely péntektől látható Budapesten, a BÁV ART Aukciósházban és Galériában.

2025-ben elhunyt hírességek

2025-ben elhunyt hírességek

Magyar és külföldi veszteségek.

2026 legjobban várt kiállításai

2026 legjobban várt kiállításai

Téged melyik érdekel?

http://ujhazak.com