Családi programok a FSZEK-ben

Idén is változatos programokkal, kiállításokkal, koncertekkel, könyvbemutatóval, kézműves foglalkozásokkal és bábszínházzal várják az érdeklődőket a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár (FSZEK) tagintézményei október 4. és október 10.

között, az Országos Könyvtári Napok alkalmából.A FSZEK köszönetét szeretné kifejezni a járvány elleni védekezésben közreműködő egészségügyi dolgozóknak, ezért idén az eseménysorozat hetében valamennyi tagkönyvtár egy évre szóló ingyenes beiratkozást kínál számukra. Ezt a lehetőséget az egészségügyi dolgozók mellett a koronavírus elleni védekezésben közreműködő orvos-és egészségtudományi képzésben résztvevő hallgatók is igénybe vehetik - olvasható a FSZEK közleményében.
    

A programsorozat vendégei lesznek többek között Bereményi Géza, Dragomán György, Jakobovits Kitti, Nyulász Péter, Szabó T. Anna, és az "Abszolút töri"-sorozat szerzői közül Kiss Judit Ágnes, Wéber Anikó és Mészöly Ágnes. A gyerekeket kézműves foglalkozásokkal, Kárász Eszter és az Eszter-lánc Trió koncerjével, a Batyu Színház és Nyáry Detti bábművész előadásával, valamint Lovranits Júlia Villő kiállításával várják a könyvtárakban. A rendezvény az Informatikai és Könyvtári Szövetség szervezésében valósul meg.
    

Október 10-én, a Könyves vasárnapon a Központi Könyvtárban, a Kelenföldi Könyvtárban, az Ugocsa utcai Könyvtárban, a Dagály utcai Könyvtárban, a Lőrinci Nagykönyvtárban év végéig szóló ingyenes próbatagsággal, késedelmi díj elengedésével várják az olvasókat. Az FSZEK többi tagkönyvtárában október 11-én hétfőn váltható ingyenes próbatagság és ekkor kerül sor a "megbocsátás napjára" is.
     

A 16. alkalommal megrendezésre kerülő eseménysorozat részletes programkínálata a fszek.hu oldalon olvasható. A FSZEK valamennyi rendezvényére előzetes regisztráció szükséges. A programok védettségi igazolvánnyal látogathatók. Mint a közleményben olvasható, az idén eddig mintegy félmillió látogató kereste fel a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtárat, és az olvasók csaknem 1,2 millió művet kölcsönöztek ki.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com