Családi programok a Országos Széchényi Könyvtárban szombaton

Nyílt nap keretében egész napos ingyenes családi programokkal várja az érdeklődőket az Országos Széchényi Könyvtár (OSZK) szombaton a Nemzeti Örökség Intézete által indított Történelmi és Nemzeti Emlékhelyek Napja és az ENSZ kezdeményezte család nemzetközi napja alkalmából - tájékoztatta az MTI-t pénteken az OSZK.A közlemény szerint szombaton az érdeklődők a könyvtár első állandó, Esszencia című kiállítását tekinthetik meg. A tavaly novemberben, a könyvtár alapításának 220. évfordulója alkalmából nyílt - az alapító, Széchényi Ferenc gróf és a könyvtár története előtt tisztelgő, valamint a Corvina könyvtárat is felidéző - kiállítás bemutatja a nemzeti könyvtár több mint tízmilliós gyűjteményének magvát és különlegességeit, illetve az alapítót és családját. A falakon, a tárlókban és az érintőképernyők segítségével elbeszélt több, önállóan is értelmezhető kiállítási részterület egy-egy fő témát, vetületet emel ki. A tárlat az épület két szintjén látható.
    

A vendégek vezetett épületsétákon megismerhetik a Budavári Palota F épületének történetét, sőt találhatnak olyan részeket is, amelyek őriznek még egy-egy darabot az eredeti királyi palotából. Az OSZK újonnan indított Vársétáin felfedezhetik a budai Vár területén található címer- és épületdíszeket, szobrokba foglalt állatábrázolásokat.  
    

Mint írják, a könyvtár raktársétáin az épület adottságait teljes mértékben kihasználó és külső szemmel nem látható raktárelrendezések, valamint a kincseket őrző toronyraktárak is izgalmas pillanatokat kínálnak az érdeklődőknek. A Petőfi 200 Emlékévhez kapcsolódóan a könyvtár fotótárában filmvetítés lesz; a legkisebbek számára pedig diafilmeket vetítenek - olvasható a közleményben.
    

A kézműves sarokban a család együtt játszhat a Gondosdesign óriási kirakóival, készíthet könyvjelzőt és hűtőmágnest a könyvtár gyűjteményeiben megtalálható ismert plakátokból, fotókból. Lesz könyvecskekészítés, valamint kicsik és nagyok többrétegű 3D-s képeket készíthetnek állat- és járműgrafikákkal, rajzolással és ragasztással - áll az összegzésben.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com