Cseh Tamás Program: újabb támogatásokról döntöttek

Huszonöt induló zenekar, valamint 53 vidéki és 8 határon túli klub kapott támogatást a Cseh Tamás Program harmadik évadának első két alprogramja keretében. A támogatásról szóló okleveleket szerdán adták át Budapesten az Akvárium Klubban.

A nyertes előadók hang- és képfelvétel készítésére 2-2 millió forintos támogatást kapnak összesen 50 millió forint értékben, a klubok élő koncertek megszervezésére pedig összesen csaknem 150 millió forintot fordíthatnak.

960

Doncsev András, a Nemzeti Kulturális Alap alelnöke hangsúlyozta, hogy a kluboknak szánt támogatást majdnem a tavalyi összeg duplájára emelte a kollégium.

Elmondta, hogy az idei 274 pályázó közül - az előzetes hangfelvételek alapján - 54 jelentkezőt hívtak be a programiroda tagjai.

A végső döntést meghozó NKA Cseh Tamás Program Ideiglenes Kollégium ebben az évben is elfogadta a felkért zsűri - összesen 45 könnyűzenei szakember - pontozása alapján kialakult sorrendet, viszont a támogathatók számán és a rendelkezésre álló 50 millió forintos kereten nem változtatott, így mind a 25 kiválasztott előadó 2-2 millió forint támogatásban részesül.

A leadási határidőig 79 magyarországi koncerthelyszín 240 millió forintnyi tervvel jelentkezett, köztük több olyan, amelyik az előző két évben már kapott támogatást. A határon túli kluboknak szóló felhívásra 14 pályázat érkezett Erdélyből, a Vajdaságból és Szlovákiából, összesen 40 millió forintnyi támogatást igényleve.

A 78 beérkezett pályázat közül 53 támogatását javasolta a kollégium, míg a határon túli jelentkezők közül nyolc esetben ítéltek meg támogatást.

Bajnai Zsolt, a Cseh Tamás Program megvalósításáért felelős kollégium vezetője elmondta, hogy a programban eddig összesen 2 milliárd forintot használhattak fel.

Az év végéig az előzenekari programon túl kisebb pályázatokat hirdetnek meg. Folytatódik a könnyűzenei örökség megőrzésének programja, a jogdíjas és menedzserképzés alprogram, valamint a könnyűzenei sajtót segítő alprogram is. Elmondta, hogy az idén 625 millió forintot fognak még pályázat útján szétosztani.

Hangsúlyozta, hogy ebből az összegből elindulhat a könnyűzenei oktatásról szóló alprogram is, amelyet régóta terveznek.

MTI

Hozzászólások

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Lezárult a Hősök terén álló Gábriel arkangyal szobor komplex tudományos és restaurátori állapotfelmérése, így a tervek szerint a szobor még ez év végén visszakerülhet eredeti helyére - mondta Gyorgyevics Benedek, a Városliget Zrt. vezérigazgatója.

Érdekességek Michelangelóról

Érdekességek Michelangelóról

Ezeket a dolgokat talán még nem hallottad az 551 éve született művészről.

Egy belgiumi magángyűjtő szerint nála van Michelangelo ötödik, eddig ismeretlen festménye

Egy belgiumi magángyűjtő szerint nála van Michelangelo ötödik, eddig ismeretlen festménye

Egy Belgiumban található festményről feltételezik kutatók, hogy az olasz reneszánsz mester, Michelangelo Buonarroti eddig ismeretlen alkotása lehet - számolt be róla a Belga hírügynökség pénteken.

Régi legyezőkből nyílik kiállítás Budapesten

Régi legyezőkből nyílik kiállítás Budapesten

Hölgyek titkos nyelve - Legyezők a korok tükrében címmel 17-19. századból származó legyezőket mutat be az a kiállítás, amely péntektől látható Budapesten, a BÁV ART Aukciósházban és Galériában.

2025-ben elhunyt hírességek

2025-ben elhunyt hírességek

Magyar és külföldi veszteségek.

2026 legjobban várt kiállításai

2026 legjobban várt kiállításai

Téged melyik érdekel?

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

http://ujhazak.com