Csernus Tibor három festménye került a pécsi Janus Pannonius Múzeumhoz

Csernus Tibor (1927-2007) Kossuth- és Munkácsy-díjas grafikus és festőművész három alkotása került a pécsi Janus Pannonius Múzeum (JPM) gyűjteményébe, tartós letétbe a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Értéktár programjának jóvoltából.Az Absolom (1987), az Atalanta és Hippomenész (1986) nevet viselő, illetve az ugyancsak 1987-ben készült, cím nélküli festményt szerdán mutatta be Gerhardt Ferenc, az MNB alelnöke, az Értéktár program vezetője a múzeum Modern Magyar Képtárában. A jegybank korábbi közlése szerint 880 ezer euró (mintegy 270 millió forint) értékben került az MNB tulajdonába hat Csernus Tibor-kép.    

Gerhardt Ferenc az eseményen közölte: a másik három alkotás (az 1987-es József és testvérei, az 1983-ban készült Csendélet szilvákkal és a 1985/86-os Kékropsz lányai) a 2018-ben megnyíló felújított budapesti Szépművészeti Múzeumba kerül.

Csernus Tibor életére és munkásságára térve arról beszélt, hogy a művész 1964-ben disszidált Párizsba, ahol "üstökösszerű" pályafutást produkált. Idehaza Csernus Tibor még a mai napig nem élvezi azt a megbecsülést, amelyet sokak véleménye szerint megérdemelne - vélekedett a jegybank alelnöke.     


Mint kitért rá, a képzőművész még Magyarországon bátran szembement az 1950-es és 60-as évek divatos képzőművészeti szemléletével, később külföldön pedig "nem esett rabjául" a neoavantgárd irányzatnak. "A szín és figurális megfogalmazások, az egészen mélyről fakadó intuitív témaválasztások és kompozíciók mestere volt" - méltatta a Csernus Tibort az MNB alelnöke.     


Az eseményen kiosztott sajtóanyag kiemelte, hogy az MNB Értéktár programjának koordinálását, a műkincsek eredetiségének, művészettörténeti jelentőségének és értékének meghatározását a magyar közgyűjtemények vezetőiből és más neves szakértőkből és a jegybank alelnökéből álló tanácsadó testület végzi.     


Az értékmentő program megvalósítására az MNB igazgatósága 100 millió eurós (mintegy 30 milliárd forintos) keretet különített el 2018 végéig. Gerhardt Ferenc erről megjegyezte: a program keretében eddig az MNB által megvásárolt művek listája és a többi között azok vételára is megtalálható a jegybank honlapján.    

 
A három festmény tartós letétbe helyezését Csornay Boldizsár, a JPM igazgatója a száz évet is meghaladó pécsi múzeumi munka elismeréseként értékelte. Páva Zsolt (Fidesz-KDNP), Pécs polgármestere a jegybank értékmentő tevékenységét is méltatva arról beszélt, hogy az elmúlt évektől a magyar kultúra egyfajta reneszánszát éli.


Annak felvirágoztatására olyan mennyiségű forrás áll rendelkezésre, amely korábban nem volt lehetséges - jelezte, hozzátéve, hogy a baranyai megyeszékhely is igyekszik minél több pécsi értéket - köztük a Gyugyi-gyűjteményt - megmenteni. A MNB 2014 januárjában indította el műkincs-visszavásárlási Értéktár programját, amelynek célja az elmúlt történelmi periódusokban különböző okok miatt külföldre vagy külföldi tulajdonba került magyar vagy külföldi művészek által alkotott, jelentős művészeti értéket képviselő műkincsek minél nagyobb hányadának visszaszerzése Magyarország számára, valamint a hazai hagyatékokban fellelhető legfontosabb műkincsek megvásárlásával azok szétszóródásának megelőzése - áll az összegzésben.     


A három műalkotás egy kamarakiállítás keretében egy hónapig megtekinthető a Modern Magyar Képtárban hétfő kivételével minden nap 10 és 18 óra között előzetes bejelentkezéssel.



(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com