Csíksomlyói árvaházak javára tart jótékonysági estet a Pécsi Balett

Csíksomlyói árvaházak javára tart jótékonysági estet a Pécsi Balett a Szent István Lovagrend közreműködésével március 18-án a pécsi Kodály Központban. Az eseményre a táncegyüttes ősbemutatóval készül.A Pécsi Balett pénteki, az MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a társulat a jótékonysági esten mutatja be Belső vonzás című új, egyfelvonásos produkcióját, amelynek koreográfusa Molnár Zsolt, az együttes Harangozó-díjas, Fülöp Viktor-ösztöndíjas ifjú tehetsége.

    
Mint hozzátették, a második részben az operairodalom gyöngyszemei csendülnek fel világhírű operaénekesek előadásában, Dinyés Dániel zongoraművész közreműködésével, majd a VoiSingers a capella együttes meglepetés-koncertje következik. Az esten a legnevesebb magyar operaénekeseket - köztük Kolonits Klárát, Wiedemann Bernadettet, Kovácsházi Istvánt, a Magyar Állami Operaház vezető szólistáit, Molnár Leventét, a dalszínház erdélyi származású fiatal baritonistáját is - hallhatja a közönség.
    

Az est teljes bevételéből tartós élelmiszereket, játékokat és műszaki cikkeket adományoznak a Szent István Lovagrend közreműködésével a csíksomlyói árvaházakban nevelt mintegy kétszáz magyar árva gyermeknek - írták. A esemény házigazdái Uhrik Teodóra Kossuth-díjas táncművész és Szécsi Máté operaénekes, az est életre hívója, aki immár húsz éve szervezi a csíksomlyói árva gyermekek számára a koncerteket és az adomány-utakat - emlékeztetett a kommüniké.
   

 A rendezvény főtámogatója a Külgazdasági és Külügyminisztérium.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com