Csíksomlyói búcsú - Gyülekeznek a zarándokok a csíksomlyói Hármashalom-oltár előtt

Egyházi zászlók, magyar és székely lobogók alatt, zarándokok tízezrei érkeztek szombaton délelőtt a csíksomlyói Hármashalom-oltár elé, ahol helyi idő szerint déli fél egykor (magyar idő szerint 11.30-kor) kezdődik a pünkösdi búcsú hagyományos szabadtéri szentmiséje. A zarándokok között van Áder János köztársasági elnök is, aki magánlátogatásra érkezett Erdélybe - tájékoztatta az MTI-t Zsigmond Barna csíkszeredai főkonzul.

A legnagyobb magyar zarándoklatra többnyire gyalogosan érkeztek a szombat hajnalban (vagy már az előző napokban) útnak indult, úgynevezett keresztalják - vagyis kereszt alatt vonuló, templomuk zászlója, és a településnevet jelző felirat mögé felsorakozó csoportok - a környező székely falvakból.

Erdély, a Kárpát-medence és nagyvilág számos más pontjáról is érkeztek gyalogos zarándokok. Idén három különvonat vitt Magyarországról zarándokokat. Tiszteletükre több erdélyi vasútállomáson ünnepi fogadtatást rendeztek a helyi magyar szervezetek. A Csíkszeredába vonaton, buszon vagy autóval érkezett zarándokok is gyalog tették meg a három kilométeres utat a Csíksomlyói Kegytemplomig, illetve kapaszkodtak fel a Kis- és Nagysomlyó-hegy közötti nyeregbe, ahol a pünkösdi búcsú szabadtéri szentmiséjét celebrálják.

csiksomlyo_bucsu_2007A Szék útján összefüggő embertömeg özönlött szombat délelőtt a kegytemplom felé, amelyben feliratok, zászlók, sajátos kitűzők jelezték hordozóiknak a különböző Kárpát-medencei településekhez, kisebb közösségekhez való tartozását a felvidéki Tardoskeddtől a székelyföldi Oroszhegyig, a nyugat-magyarországi Fertőendrédtől a partiumi Aradig. A fiatalok közül sokan székely népviseletbe, vagy cserkészegyenruhába öltöztek, mint például gyergyóújfalusi diákok. De távolabbi országok lobogói is feltűntek a tömegben: a Marosvásárhelyről harminc éve kivándorolt Hidi Piroska kanadai zászló alatt kaptatott a meredek hegyoldalon 80 éves édesapjával.
A reggeli órákban még százméteres tömött sorban várakoztak a hívők arra, hogy bejuthassanak az csíksomlyói kegytemplomba, a félezer éves, csodatevőként tisztelt Mária-szobor elé.

A csíksomlyói pünkösdi búcsú idei mottója: "Boldog a méh, amely téged hordott". A szabadtéri szentmisét Jakubinyi György, a Gyulafehérvári Főegyházmegye érseke mutatja be, a szentbeszédet Oláh Dénes marosvásárhelyi főesperes, plébános mondja. A búcsú egyetlen meghívottja az ünnepi szónok, mindenki más egyszerű zarándokként van jelen - hangsúlyozzák évről-évre a Boldogasszony-kegyszobrot őrző, a búcsút szervező ferences szerzetesek.
A csíksomlyói Hármashalom-oltárnál bemutatandó pünkösdi szentmisét a Duna tévé és a Mária Rádió élőben közvetíti.
forrás:MTI

Hozzászólások

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Lezárult a Hősök terén álló Gábriel arkangyal szobor komplex tudományos és restaurátori állapotfelmérése, így a tervek szerint a szobor még ez év végén visszakerülhet eredeti helyére - mondta Gyorgyevics Benedek, a Városliget Zrt. vezérigazgatója.

Érdekességek Michelangelóról

Érdekességek Michelangelóról

Ezeket a dolgokat talán még nem hallottad az 551 éve született művészről.

Egy belgiumi magángyűjtő szerint nála van Michelangelo ötödik, eddig ismeretlen festménye

Egy belgiumi magángyűjtő szerint nála van Michelangelo ötödik, eddig ismeretlen festménye

Egy Belgiumban található festményről feltételezik kutatók, hogy az olasz reneszánsz mester, Michelangelo Buonarroti eddig ismeretlen alkotása lehet - számolt be róla a Belga hírügynökség pénteken.

Régi legyezőkből nyílik kiállítás Budapesten

Régi legyezőkből nyílik kiállítás Budapesten

Hölgyek titkos nyelve - Legyezők a korok tükrében címmel 17-19. századból származó legyezőket mutat be az a kiállítás, amely péntektől látható Budapesten, a BÁV ART Aukciósházban és Galériában.

2025-ben elhunyt hírességek

2025-ben elhunyt hírességek

Magyar és külföldi veszteségek.

2026 legjobban várt kiállításai

2026 legjobban várt kiállításai

Téged melyik érdekel?

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

http://ujhazak.com