Csíksomlyói búcsú - gyülekeznek a zarándokok a hegynyeregben

Gyülekeztek a zarándokok szombat délelőtt a Csíkszereda mellett fekvő Kis Somlyó és Nagy Somlyó hegy közötti nyeregben, ahol nem sokkal dél után megkezdődik a csíksomlyói pünkösdi búcsú és zarándoklat szertartása.


72886794
A legnagyobb magyar zarándoklatra a szervező csíksomlyói ferencesek idén is több százezer zarándokot vártak Erdélyből, Magyarországról és a világ minden tájáról. A székelyföldi zarándokok egy része a hagyományoknak megfelelően gyalogosan érkezett Csíksomlyóra.
A helyszínre vezető csíkszeredai Szék utcán szombat reggel tömött sorokban haladtak a zarándokok a csíksomlyói kegytemplom felé, amely elől aztán felkapaszkodtak a hegynyeregbe. A hagyomány szerint keresztaljáknak nevezett (kereszt alatt vonuló csoportok) élén tábla jelzi a település nevét, ahonnan a csoport érkezett. Az egyházi zászlók mellett megannyi magyar és székely zászló is tarkította a képet.
A felvonulás hangulatát azok az egyházi énekek, imádságok határozták meg, amelyeket egyes csoportok háton vitt, hordozható kihangosítókon tettek hallhatóvá. A moldvai csángók csoportjai hagyományos népviseletbe öltözve érkeztek a helyszínre, de székely népviseletben vonultak fel például a székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnázium diákjai is.csiksomlyo_bucsu_2007
Amint a szertartás előtt a szervezők bejelentették, a csíksomlyói búcsúnak minden évben egyetlen meghívottja van, a prédikációt mondó lelkész. Idén ez Ternyák Csaba egri érsek, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia alelnöke. Bejelentették Áder János magyar köztársasági elnök jelenlétét is, aki magánszemélyként vesz részt az eseményeken, felesége társaságában. Személyében első alkalommal vesz részt a zarándoklaton hivatalban levő magyar államfő. Köszöntötték Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettest is, és jelen van a KDNP teljes parlamenti frakciója. A magyar állami vezetőkkel együtt vonult a hegyre Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke és Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) elnöke.
Az egybegyűltek tapssal köszöntötték a gyalogos érkezők bejelentését, de tetszést aratott a legtávolabbról jövők, a tíz argentínai zarándok érkezését jelző hír is.


 

Hozzászólások

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Lezárult a Hősök terén álló Gábriel arkangyal szobor komplex tudományos és restaurátori állapotfelmérése, így a tervek szerint a szobor még ez év végén visszakerülhet eredeti helyére - mondta Gyorgyevics Benedek, a Városliget Zrt. vezérigazgatója.

Érdekességek Michelangelóról

Érdekességek Michelangelóról

Ezeket a dolgokat talán még nem hallottad az 551 éve született művészről.

Egy belgiumi magángyűjtő szerint nála van Michelangelo ötödik, eddig ismeretlen festménye

Egy belgiumi magángyűjtő szerint nála van Michelangelo ötödik, eddig ismeretlen festménye

Egy Belgiumban található festményről feltételezik kutatók, hogy az olasz reneszánsz mester, Michelangelo Buonarroti eddig ismeretlen alkotása lehet - számolt be róla a Belga hírügynökség pénteken.

Régi legyezőkből nyílik kiállítás Budapesten

Régi legyezőkből nyílik kiállítás Budapesten

Hölgyek titkos nyelve - Legyezők a korok tükrében címmel 17-19. századból származó legyezőket mutat be az a kiállítás, amely péntektől látható Budapesten, a BÁV ART Aukciósházban és Galériában.

2025-ben elhunyt hírességek

2025-ben elhunyt hírességek

Magyar és külföldi veszteségek.

2026 legjobban várt kiállításai

2026 legjobban várt kiállításai

Téged melyik érdekel?

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

http://ujhazak.com