Csillagsétákat szerveznek a magyarországi nemzeti parkok

A távoli galaxisok, bolygók és csillagok világába kalauzolják az érdeklődőket a magyar nemzeti parkok május 24-én, az Európai Nemzeti Parkok Napján; a tizenegy tematikus túrán szakképzett túravezetők segítségével az éjszakai égboltot lehet tanulmányozni.

A csillagséták programsorozaton a látogatók az égbolt mellett a nemzeti parkok éjszakai világát is jobban megismerhetik, hiszen az állatvilág egy része ilyenkor éled. A magyar nemzeti parkokban a csillagles mindenhol része a kínálatnak, ez egészül ki változatos, speciális helyi elemekkel - olvasható a Vidékfejlesztési Minisztérium MTI-hez eljuttatott közleményében.

item_26930A Hortobágyi Nemzeti Parkban például az egyik túrán kisvasutazással és madármegfigyeléssel egybekötött csillagászati bemutatót tartanak, a másikon pedig még világosban bemutatják a 2011-ben Az év ökoturisztikai tanösvénye címmel elismert ártéri sétautat, majd sötétedés után a Göbén, a Tisza egyik holtágán csónakból figyelhetik meg az eget a résztvevők.

Az Aggteleki Nemzeti Parkban a Mars, a Jupiter és a Szaturnusz lesz az est főszereplője, a Balaton-felvidéki Nemzeti Parkban pedig csillagászattörténeti kiállítás előzi meg a megfigyelést. A túrák részletes leírása a magyar nemzeti parkok központi honlapján, a www.magyarnemzetiparkok.hu/csillagsetak weboldalon olvasható.
A programra az Európai Nemzeti Parkok Napján kerül sor; május 24-én az 1909-ben Svédországban ezen a napon alapított első kilenc európai nemzeti parkra emlékeznek.
forrás:MTI

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com