Csohány Kálmán alkotásaiból rendez kiállítás a hódmezővásárhelyi múzeum

Csohány Kálmán grafikusművészre emlékezve rendez kiállítást a hódmezővásárhelyi Tornyai János Múzeum, amelyhez a helyi lakosságnál fellelhető alkotásokat keres az intézmény – tájékoztatta a közgyűjtemény az MTI-t.A Tornyai János Múzeum 2025 elején kiállítással emlékezik a száz éve született Csohány Kálmánra, a könyvillusztrációiról is ismert neves grafikusművészre, aki rövid, de gazdag életpályája során rendkívül aktívan kötődött a városhoz. A kétszeres Munkácsy-díjas alkotó nemcsak a Vásárhelyi Őszi Tárlatok szinte állandó kiállítója volt, de rendszeresen részt vett a mártélyi művésztelepeken, valamint az általa tervezett és festett kerámiaalkotásokat az akkori Majolikagyárban égették ki.

A Tornyai János Múzeum közel kéttucatnyi művét őrzi, de az emlékkiállításhoz szeretné felkutatni a termékeny életmű Hódmezővásárhelyen vagy a környéken fellelhető kevéssé ismert darabjait is. A hódmezővásárhelyi közgyűjtemény grafikákat, festményeket, illusztrációikat, illetve Csohány Kálmán által tervezett kerámiatárgyakat keres - vételi szándék nélkül – a jövő év elején nyíló tárlathoz.

A Csohány-alkotások tulajdonosai, amennyiben szívesen bemutatnák a birtokukban lévő műveket - akár anonim módon - az emlékkiállításon, a művek digitális fotójának megküldésével jelentkezhetnek december végéig. Csohány Kálmán Pásztón született. 1947-ben nyert felvételt a Képzőművészeti Főiskolára, ahol Hincz Gyula, Ék Sándor, Koffán Károly és Konecsni György voltak mesterei.

Diplomájának megszerzése után Hódmezővásárhelyen élt. 1975-től 1980-as haláláig a budapesti Képzőművészeti Szakközépiskola tanára volt. A népköltészet szürrealista látásmódjával rokon, drámai tömörségű rézkarcain, toll- és tusrajzain gyermekkori emlékeit, környezete szűkebb mikrovilágát idézte fel. Főként képgrafikákat és könyvillusztrációkat (Tamási Áron Ábel-trilógia; Tersánszky J. Jenő Kakuk Marci) készített, híresek nagyméretű kerámia faliképei.

Önéletrajzában így írt:

"Munkásságomat a legtöbb művészeti kritikus a hazai folklorisztikus irányzathoz kapcsolja. Nem tiltakozom ellene, de nem is értek egyet vele. Nem tartom magam folklór művésznek. Én az embereket szeretném megközelíteni. Életüket, érzelmi világukat szeretném a magam eszközeivel ábrázolni."
Válogatott grafikai anyagát az 1964. évi Velencei Biennálén mutatták be, egy évvel később Budapesten, a Dürer teremben volt kiállítása.

A bécsi Collegium Hungaricumban 1966-ban állította ki munkáit. Alkotásaiból rendeztek kiállítást Gyulán, Kecskeméten, Szegeden, Székesfehérváron. Külföldön többek között Luganóban, Tokióban, Moszkvában, Sao Paulóban, Ankarában, Berlinben, Bukarestben és Ljubljanában mutatkozott be.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com