Csoóri Sándor mindig a magyarokkal volt
Csoóri Sándor mindig a magyarokkal volt - hangsúlyozta az emberi erőforrások minisztere a szeptember 12-én elhunyt Csoóri Sándor költő, író, filmalkotó temetésén szerdán az Óbudai temetőben.
A szertartáson Csoóri Sándor családtagjai, pályatársai, tisztelői között jelen volt a kormány képviseletében Orbán Viktor miniszterelnök és a kabinet több tagja. Részt vett a temetésen Boross Péter volt miniszterelnök is.
Balog Zoltán búcsúbeszédében kiemelte: ha a 21. század magyarjai erős közösséget akarnak alkotni, akkor újra élniük kell a népi hagyományt, nem valamilyen foszladozó nosztalgiából, hanem mint a megmaradás és gyarapodás egyik fontos zálogát.
A miniszter szerint mégis elmaradt a katarzis, amit az író kevésbé magának, sokkal inkább a nemzetnek kívánt. Annak a sokaságnak, országlakóknak és azon kívülieknek, akiket 1990 után annyira nemzetnek kívánt látni. Elmaradt a katarzis: a közös megérkezés a demokráciába, a megtisztulás élménye, s a közös alapról indulás akár sokfelé is - emlékeztetett a miniszter, idézve Csóri Sándor kérdését is: "Lehet olyan demokráciára bármit is építeni, mely együtt él a vérbírókkal?".
Balog Zoltán elmondása szerint hamar Csoóri Sándor lett "az, aki nem jó". "Tiltakozó aláírások, ellencikkek százai, és máris kiröpítették +közösségi lelkiismeretünk+ státuszából Csoóri Sándort azok, akiket zavart az ő közösségi lelkiismerete" - idézte fel.
Mint hozzátette, nem engedték, hogy médium legyen az, aki korábban egyszemélyes intézményként volt jelen a belvárosi asztaltársaságban és a lakiteleki népi sátorban is: "Csoóri nem lehetett az ünnepelt".
A miniszter kiemelte, hogy a véleményvezérek "a legnagyobb vadra lőttek", és sok nagyságot is megtévesztett a történelmi sebek kinemmondhatóságával operáló korszellem.
Csoóri Sándornak elevenek maradtak sebesülései, mert akit szimbólumnak tartottak, az nem volt sebezhetetlen: ember volt. "És szabad maradt mégis, belülről szabad, az utolsó pillanatig, az utolsó évek közéleti magányában is. Miközben a részvétel és a tanúskodás mindennapi igénye - melyet Móricz Zsigmondban úgy csodált - soha nem hagyta el" - hangsúlyozta.
"Életem egyik nagy ajándéka, hogy (...) odakerülhettem a közelébe; meghallgatott, kíváncsi volt rám, hallgathattam és hallgathattunk, együtt aggódhattam azokkal, akik szeretik. Belenézhettem távolodó tekintetébe, foghattam haldokló kezét" - idézte fel Balog Zoltán.
Csoóri Sándor élete önálló műfaj, érdekcsoportba, osztályba, politikai táborba nem sorolható létezés. Még akkor sem, ha mindig a magyarokkal volt - búcsúzott a nemzet művészétől az emberi erőforrások minisztere.
A szertartás kezdetén a gyászolók a Nemzeti Énekkar művészeivel elénekelték a 90. zsoltár 1. és 2. versét. Bogárdi Szabó István református püspök ezt követően Ézsaiás próféta 40. könyvéből, majd Pál apostol 2. korintusi leveléből idézett.
A püspök búcsúbeszédében felidézte, hogy Csoóri Sándor egész életében szerette az "egybegyülekezést", és most, holtában még egyszer egybegyülekeznek tisztelői, hogy megadják számára a végtisztességet.
Bogárdi Szabó István felidézte, hogy néhány hete, amikor meglátogatta Csoóri Sándort a kórházban, megkérdezte tőle, hogy harci vagy vigasztaló zsoltárt olvasson-e fel számára. Önkéntelenül is harci zsoltárok felolvasásába kezdett, de a nagy beteg alkotó "végső, elrettentő erővel" vigasztalót kért.
A püspök a "nagy magyar őrállónak" nevezte Csoóri Sándort, aki egyszerre volt próféta, apostol és tanú, aki akkor is szeretett itt élni, amikor "az országot nem úgy rakták össze", ahogy ő szerette volna.
MTI
A szertartáson Csoóri Sándor családtagjai, pályatársai, tisztelői között jelen volt a kormány képviseletében Orbán Viktor miniszterelnök és a kabinet több tagja. Részt vett a temetésen Boross Péter volt miniszterelnök is.
Balog Zoltán búcsúbeszédében kiemelte: ha a 21. század magyarjai erős közösséget akarnak alkotni, akkor újra élniük kell a népi hagyományt, nem valamilyen foszladozó nosztalgiából, hanem mint a megmaradás és gyarapodás egyik fontos zálogát.
A miniszter szerint mégis elmaradt a katarzis, amit az író kevésbé magának, sokkal inkább a nemzetnek kívánt. Annak a sokaságnak, országlakóknak és azon kívülieknek, akiket 1990 után annyira nemzetnek kívánt látni.
Balog Zoltán elmondása szerint hamar Csoóri Sándor lett "az, aki nem jó". "Tiltakozó aláírások, ellencikkek százai, és máris kiröpítették +közösségi lelkiismeretünk+ státuszából Csoóri Sándort azok, akiket zavart az ő közösségi lelkiismerete" - idézte fel.
Mint hozzátette, nem engedték, hogy médium legyen az, aki korábban egyszemélyes intézményként volt jelen a belvárosi asztaltársaságban és a lakiteleki népi sátorban is: "Csoóri nem lehetett az ünnepelt".
A miniszter kiemelte, hogy a véleményvezérek "a legnagyobb vadra lőttek", és sok nagyságot is megtévesztett a történelmi sebek kinemmondhatóságával operáló korszellem.
Csoóri Sándornak elevenek maradtak sebesülései, mert akit szimbólumnak tartottak, az nem volt sebezhetetlen: ember volt. "És szabad maradt mégis, belülről szabad, az utolsó pillanatig, az utolsó évek közéleti magányában is. Miközben a részvétel és a tanúskodás mindennapi igénye - melyet Móricz Zsigmondban úgy csodált - soha nem hagyta el" - hangsúlyozta.
"Életem egyik nagy ajándéka, hogy (...) odakerülhettem a közelébe; meghallgatott, kíváncsi volt rám, hallgathattam és hallgathattunk, együtt aggódhattam azokkal, akik szeretik. Belenézhettem távolodó tekintetébe, foghattam haldokló kezét" - idézte fel Balog Zoltán.
Csoóri Sándor élete önálló műfaj, érdekcsoportba, osztályba, politikai táborba nem sorolható létezés. Még akkor sem, ha mindig a magyarokkal volt - búcsúzott a nemzet művészétől az emberi erőforrások minisztere.
A szertartás kezdetén a gyászolók a Nemzeti Énekkar művészeivel elénekelték a 90. zsoltár 1. és 2. versét. Bogárdi Szabó István református püspök ezt követően Ézsaiás próféta 40. könyvéből, majd Pál apostol 2. korintusi leveléből idézett.
A püspök búcsúbeszédében felidézte, hogy Csoóri Sándor egész életében szerette az "egybegyülekezést", és most, holtában még egyszer egybegyülekeznek tisztelői, hogy megadják számára a végtisztességet.
Bogárdi Szabó István felidézte, hogy néhány hete, amikor meglátogatta Csoóri Sándort a kórházban, megkérdezte tőle, hogy harci vagy vigasztaló zsoltárt olvasson-e fel számára. Önkéntelenül is harci zsoltárok felolvasásába kezdett, de a nagy beteg alkotó "végső, elrettentő erővel" vigasztalót kért.
A püspök a "nagy magyar őrállónak" nevezte Csoóri Sándort, aki egyszerre volt próféta, apostol és tanú, aki akkor is szeretett itt élni, amikor "az országot nem úgy rakták össze", ahogy ő szerette volna.
MTI
Hozzászólások