Csurka István hagyatéki jogait november közepétől gyermekei gyakorolják

Csurka István gyermekei gyakorolják november 15-től az író hagyatékához tartozó szerzői és alapítói jogokat.

Csurka-500x426Csurka Endre István, Csurka Eszter és Csurka Dóra az MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményében azt közölte: a Fővárosi Törvényszék jogerős végzése alapján péntektől ők gyakorolják a jogokat, így különösen a szerzői, alapítói jogokat a 2012 februárjában elhunyt író, politikus hagyatéka felett.

Mint írták, törvényes örökösökként kijelentik, hogy az édesapjuk halála óta eltelt időben Csurka István írói, politikusi életművével kapcsolatban megjelent egyetlen közreadott, bemutatott műhöz sem kérte és kapta meg senki a hozzájárulásukat. "Ebből következően minden, Csurka István nevével fémjelzett esemény, bemutató, ősbemutató, emlékkönyv, emlékbizottság akaratunk ellenére, beleegyezésünk, velünk kötött szerződés nélkül, jogtalanul jött létre" - fogalmaztak.

Minderre tekintettel intézkednek a jogtalan névhasználat, közlés, színdarab-bemutatás, ősbemutató és egyéb jogsértések tárgyában. Ezek az intézkedések átmenetileg korlátozzák Csurka István műveinek közlését, megjelenését, bemutatását - tették hozzá.

Csurka Istvántól jelenleg is több darabot játszanak, a fővárosi Újszínház decemberi előadásai között szerepel a Deficit és a Döglött aknák című darabja, a Térszínház pedig idén februárban tűzte műsorára az Írószövetségek harca című drámáját. Az Újszínházban a tervek szerint 2014 januárjában, illetve áprilisában bemutatják a szerző Házmestersirató, valamint Nagytakarítás című darabjait is.

Dörner György, az Újszínház igazgatója az örökösök közleményére reagálva az MTI-vel azt közölte, hogy tájékozódnak az ügyben.

Az Újszínházat 2011 óta igazgató Dörner György intendánsi szerepet szánt Csurka Istvánnak az új vezetésben. Az író utolsó nyilvános megszólalása a halála előtt két nappal küldött levele volt a társulatnak, amelyet a színház vezetője olvasott fel.

Bucz Hunor, a Térszínház igazgatója, az ott játszott Csurka István-darab rendezője az MTI-nek azt mondta: nem fél az örökösök lépésétől, mert a Térszínház a jogokat eddig birtokló Művelt, Tájékozott Emberért Alapítvánnyal kötött megegyezés alapján és az örökösök jogi képviselőjének tudtával játssza a szerző darabját. "Mi Csurka szellemi emlékművének a megmaradásán, felépítésén dolgozunk hozzá méltó előadásokban; feltételezem az örökösökről, hogy tudják ezt" - fogalmazott az igazgató.

Medveczky Attila, a Művelt, Tájékozott Emberért Alapítvány kuratóriumának elnöke az MTI-nek elmondta: sem az alapítvány, sem annak jogi képviselője nem kapott semmilyen hivatalos tájékoztatást az ügyben. A Magyar Fórumot kiadó alapítvány Csurka István végrendeleti örököse, ez vonatkozik a szerzői díjra is - fűzte hozzá.

Csurka István 2012. február 4-én, 78 évesen halt meg. Szabadfoglalkozású íróként regényeket, filmforgatókönyveket, rádióhangjátékokat, elbeszéléseket, színműveket írt, utolsó darabja, A hatodik koporsó 2011-ben jelent meg. Életművének, szellemi hagyatékának ápolására 2012 márciusában a nevét viselő emlékbizottság alakult.

MTI

Hozzászólások

Húsvéti hagyományok a világ minden tájáról

Húsvéti hagyományok a világ minden tájáról

A húsvétot sem egyformán ünneplik az emberek.

Ismerd meg a Harry Potter univerzum leggazdagabb szereplőit!

Ismerd meg a Harry Potter univerzum leggazdagabb szereplőit!

Mely karakterek vagyona a legnagyobb?

Rasszista szlengnevet kapott Barbie

Rasszista szlengnevet kapott Barbie

Ismerd meg Barbie történetének legfelháborítóbb, legőrültebb pillanatait!

Érdekességek a 100 éve született Stan Lee-ről

Érdekességek a 100 éve született Stan Lee-ről

Ezeket a dolgokat talán még nem tudod a híres képregényalkotóról.

Thai masszázs útmutató kezdőknek

Thai masszázs útmutató kezdőknek

Egy fárasztó nap után kevés kellemesebb dolog létezik, mint egy kényeztető, kellemes masszázs. A thai masszázs pozitív testi-lelki hatásai már régóta ismertek, sokan azonban valamiért mégis idegenkednek, tartanak tőle. Cikkünk elsősorban azok számára íródott, akik eddig még nem vették a bátorságot,

Öngyilkos lett annak az autónak a sofőrje, amely elütötte Stephen Kinget

Öngyilkos lett annak az autónak a sofőrje, amely elütötte Stephen Kinget

Érdekességek a 75 éves íróról.

Rejtélyesen eltűnt írók

Rejtélyesen eltűnt írók

Igazi rejtély, hogy mi történt ezekkel az emberekkel.

Nem kedvelte a rajongóit J.R.R. Tolkien

Nem kedvelte a rajongóit J.R.R. Tolkien

Tíz érdekesség, amit talán még nem tudsz a 130 éve született íróról.

Büntetlenül másolta le a DC karaktereit a Marvel

Büntetlenül másolta le a DC karaktereit a Marvel

Folyamatosan koppint egymásról a képregényvilág két legnagyobb szereplője.

A szeretetet kutatja a Recirquel legújabb előadása

A szeretetet kutatja a Recirquel legújabb előadása

A szeretetet kutatja a Recirquel újcirkusz társulat Solus Amor című legújabb előadása, amelyet csütörtökön mutatnak be Művészetek Palotájában Budapesten.

http://ujhazak.com