Csütörtökön indul a 18. PanyolaFeszt

Csütörtökön indul a 18. PanyolaFeszt a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei településen, ahol többek között néptáncosok, népzenészek, világzene és szatmári ételek várják a látogatókat - közölték a szervezők az MTI-vel.A közlemény szerint az ötszáz lakost számláló községben a fesztivált idén is "nulladik" nappal kezdik, hiszen csütörtökön az Uránia Filmszínház jóvoltából ingyenes szabadtéri mozival várják a látogatókat.
    

Pénteken többek között fellép a Kaláka együttes, a Kacaj zenekar, késő este pedig a Fanfara Complexa gondoskodik a hangulatról. Szombaton reggel az év kerékpárútját, a Beregi Kört tekerhetik végig a résztvevők az Örökségtúra szervezésében.

Újra megrendezik a Palaj-partyt is a Tiszán, ahol miközben fürdőznek a vendégek, egy tutajon játszik a Kelet Brass Band. A Fitos Dezső Társulat előadása mellett a Zűrös Banda, valamint Heit Lóri és Zenekara koncertjével is várják szombaton a közönséget.
    

A fesztiválon a tánc is a középpontban lesz: pénteken a Szatmár Néptáncegyüttes, szombaton pedig a Nagyecsedről érkező Rákóczi Kovács Gusztáv Hagyományőrző Együttes és Nádudvar táncosai lépnek fel. Mint írták, a fesztiválon ott lesz a Stílusos Vidéki Éttermiség Egyesület (SVÉT) és annak elnöke, Ruprecht László is, aki csapatával a Minden, ami Szatmár-Bereg Egyesület mátészalkai üzletének helyi termékeiből készít kóstolót, így támogatva Szatmár-Bereg gasztronómiai különlegességeit, helyi termékeit.
    

A gyermekeknek a Meseszó Magyar Mesemondó és Szövegfolklór Egyesület, a Kuckó Művésztanya és a Csupa Csoda Vándorjátszótér kínál programokat, de a Pulyasarokban kézműves foglalkozáson vagy mesterségbemutatón is részt vehetnek a legkisebbek. A fesztivál vasárnap délelőtt istentisztelettel és Goján Szabolcs harmonikaművész komolyzenei előadásával zárul a református templomban.
    

A közleményben kitértek arra is, hogy Panyola a napokban mutatta be a Hat nyár képei Panyoláról című festménykiállítást a Bartók 1 Galériában Budapesten, ahol több mint negyven alkotást tekinthetnek meg az érdeklődők négy héten át.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Lezárult a Hősök terén álló Gábriel arkangyal szobor komplex tudományos és restaurátori állapotfelmérése, így a tervek szerint a szobor még ez év végén visszakerülhet eredeti helyére - mondta Gyorgyevics Benedek, a Városliget Zrt. vezérigazgatója.

Érdekességek Michelangelóról

Érdekességek Michelangelóról

Ezeket a dolgokat talán még nem hallottad az 551 éve született művészről.

Egy belgiumi magángyűjtő szerint nála van Michelangelo ötödik, eddig ismeretlen festménye

Egy belgiumi magángyűjtő szerint nála van Michelangelo ötödik, eddig ismeretlen festménye

Egy Belgiumban található festményről feltételezik kutatók, hogy az olasz reneszánsz mester, Michelangelo Buonarroti eddig ismeretlen alkotása lehet - számolt be róla a Belga hírügynökség pénteken.

Régi legyezőkből nyílik kiállítás Budapesten

Régi legyezőkből nyílik kiállítás Budapesten

Hölgyek titkos nyelve - Legyezők a korok tükrében címmel 17-19. századból származó legyezőket mutat be az a kiállítás, amely péntektől látható Budapesten, a BÁV ART Aukciósházban és Galériában.

2025-ben elhunyt hírességek

2025-ben elhunyt hírességek

Magyar és külföldi veszteségek.

2026 legjobban várt kiállításai

2026 legjobban várt kiállításai

Téged melyik érdekel?

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

http://ujhazak.com