Csütörtökön kezdődik a mohácsi busójárás

A Kisfarsang programjaival, a többi között busócsoportok bemutatóival, kisbusók és gyermek maskarások farsangolásával, táncházakkal kezdődik meg a hat napon át zajló, 15 helyszínen több mint 160 programot kínáló mohácsi busójárás csütörtökön.Az ország legnagyobb téltemető, tavaszköszöntő eseményén, a február 8. és 13.

között zajló hagyományőrző népszokáson a szervezők korábbi közlése szerint rekordszámú, 2500 maskarás és 71 busócsoport vesz részt. A farsang utolsó csütörtökétől húshagyókeddig tartó rendezvény első napján már délelőtt elkezdődnek az események a Maszkot ölt apraja, nagyja című nyitórendezvénnyel a helyi ifjúsági központban, majd a térség iskoláinak számára vetélkedőt rendeznek.
    

Délután három óra előtt indul a busójárás első farsangi felvonulása a Sokackörtől, majd a város utcáin és terein gyermek maskarások, így jankelék és kisbusók szabad farsangolása veszi kezdetét, a későbbiekben pedig gyyermek néptánccsoportok és busócsoportok tartanak bemutatókat a város főterén. A csütörtöki rendezvényt tárlatok és táncházak is színesítik: a Széchenyi téren busójárási eszközöket mutatnak be, és Népek találkozása a mohácsi Dunánál címmel megnyílik a Kanizsai Dorottya Múzeum - a Nemzeti Kulturális Alap Magyar Géniusz Program segítségével - megújult állandó tárlata.
    

Pénteken busómaszkfaragók és más népművészeti tárgyalkotók munkáiból nyílik kiállítás, folklórműsorokat tartanak, zenekarok lépnek fel a Busóudvarban, a baranyai horvát népviseletekről szóló kötetet mutatnak be, míg a Piac téren Versendi Kovács Józseffel és zenekarával tartanak horvát táncházat. Szombaton a hagyományos mohácsi sokac viseletdarabok készítésének műhelytitkaiba nyerhetnek bepillantást az érdeklődők, már a reggeli óráktól tamburazenekarok, néptáncegyüttesek, busócsoportok tartanak bemutatókat, lakodalmas menetet, valamint megnyílik a népművészeti és kézműves vásár.
    

A népszokás leglátványosabb programjait a tradíciónak megfelelően az idén is farsangvasárnap tartják meg. A busók február 11-én kelnek át csónakkal a Dunán, vonulnak fel a belvárosban, teszik vízre a farsangi koporsót, avatnak új busókat és gyújtanak hatalmas máglyát a város főterén. A nap során is megtekinthetik az érdeklődők a busócsoportok farsangi készülődését, de lesz bábkoncert, ételkóstoltatás is.
    

A hétfői rendezvények között lesz interaktív farsangi gyermekfoglalkozás, a busók hagyományosan házról házra járnak majd a Kóló téren és a környező utcákban. Kedden a kísérőrendezvények mellett tartják meg a busójárást lezárő fő attrakciót: a délutáni felvonulást követően gyújtják meg az óriási főtéri máglyát, s elégetik a telet szimbolizáló koporsót.
    

A szervezők az MTI érdeklődésére korábban azt közölték, hogy az esemény hat napjára mintegy 110 ezer látogatót várnak, ezen belül szombaton és vasárnap 40-45 ezer érdeklődő fogadására, de még kedden is nagy tömegre készülnek a Duna-parti városban. A mohácsi sokac népcsoport által meghonosított, híres farsangi eseményt egy 1783-as feljegyzés említi először.
    

A török hódoltság idején Mohács környékén megtelepedő etnikum körében élő legenda szerint furfangos őseik a török megszállás elől a Duna túlsó partján lévő Mohács-szigetre menekültek. A sokacok álruhákat öltve tértek vissza a folyón átkelve, és rajtaütöttek a babonás törökökön, akik az ijesztő maskarásoktól megrémülve fejvesztve menekültek a városból.
    

A télűző, tavaszköszöntő népszokás tradicionális elemei évszázadok óta változatlanok: borzas busóbundát, vászongatyát, bocskort öltő felnőttek faragott álarcokban, jellegzetes kellékekkel - tarisznyákkal, buzogányokkal, öles kereplőkkel és kolompokkal - felszerelkezve búcsúztatják a zord évszakot és várják a tavaszt.
    

A busójárást első magyarországi elemként vette fel az emberiség szellemi kulturális örökségének reprezentatív listájára az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete, az UNESCO 2009-ben. A népszokás idei részletes programjairól, a helyszínek megközelítéséről, praktikus információkról a www.mohacsibusojaras.hu webcímen és a rendezvény Facebook-oldalán található bővebb tájékoztatás.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com