Csütörtökön nyílik a XVII. Táblaképfestészeti Biennále Szegeden

Csütörtökön nyílik a XVII. Táblaképfestészeti Biennále a szegedi Reök-palotában, az országos tárlaton bemutatott mintegy kilencven alkotás keresztmetszetet ad a hazai kortárs festészetről.Nátyi Róbert kurátor a kiállítás keddi sajtóbejárásán elmondta, a művészek rekordszámú, csaknem hatszáz alkotással neveztek a tárlatra.

A kiemelt érdeklődés részben annak köszönhető, hogy az országos seregszemlék közül egyik elsőként a válogatás teljesen digitálisan zajlott, a zsűri vetített képek alapján döntött arról, melyik festményeket mutatják be a szecessziós palotában.

    
A beadott alkotások közül szigorú zsűrizés után mintegy hetven képet választottak ki, a tárlat anyagában ezeket kiegészítik a meghívott művészek munkái. A kiállítók között éppúgy szerepelnek pályájukat kezdő fiatal alkotók, mint a középgeneráció vagy az idősebb mesterek. A július 7-ig látható tárlatra beválogatott munkák között szerepelnek Lányi Adrienn, Király Gábor, Jagicza Patrícia Linda vagy Pataki Ferenc festményei.


Az idén is felkértek Kossuth- és Munkácsy-díjas művészek közül pedig Aknay János, Balla Attila, Vojnich Erzsébet, Hérics Nándor, Nádas Alexandra, Nagy Gábor, feLugossy László, Kántor Ágnes, Végh András, Serényi H. Zsigmond és Vári Dezső alkotásait is megismerheti a közönség. Nátyi Róbert úgy kifejtette, több éves tapasztalat, hogy a tárlatra jelentkező alkotókat elsősorban nem a társadalmi problémák, hanem az esztétikai kérdések foglalkoztatják, így a biennálé anyagában is ilyen képek kaptak helyet.


A művészettörténész úgy fogalmazott, hiába jelentek meg új technikák, médiumok, a táblaképfestészet "virul", élénk, pezsgő műfaj. A biennálén szinte minden jelentős stílusirányzat megjelenik. Az első szinten a nonfiguratív alkotások kaptak helyet, ezek között szerepelnek informel, gesztusvezérelt alkotások vagy geometrikus képek. A második szinten a reneszánszát élő figurális irányzatot képviselő realista, naturalista vagy fotorealisztikus képeket láthat majd a közönség.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com