Dabis Attila Tévhitek az autonómiáról című könyvét mutatják be csütörtökön

Dabis Attila Tévhitek az autonómiáról című könyvét mutatják be csütörtökön a 31. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáborban a székelyföldi Tusnádfürdőn.A Misbeliefs about Autonomy (Tévhitek az autonómiáról) The Constitutionality of the Autonomy of Szeklerland című 186 oldalas kötet 2021 szeptemberében jelent meg angol nyelven a Peter Lang kiadó gondozásában. Dabis Attila az MTI-nek küldött nyilatkozatában azt írta: a könyv a vonatkozó politikatudományi és jogi szakirodalom, illetve nemzetközi dokumentumok alapján cáfolja a székelyföldi területi autonómiával kapcsolatos román tévhiteket.
    

Közleményében kiemelte: a kötet fő következtetése, hogy Székelyföld területi autonómiája nincs ellentétben Románia alkotmányával. "A könyvben bemutatott gondolatkísérlet lényege, hogy ha valaki a román politikai kultúrára jellemző etnocentrizmus nélkül olvassa az alkotmány rendelkezéseit, és melléjük teszi az ország által ratifikált kisebbségvédelmi témájú nemzetközi egyezményeket, akkor könnyen tudja a hatályos alkotmánynak egy olyan értelmezését adni, amely befogadó a regionális hatalommegosztásra irányuló kisebbségi követelésekkel kapcsolatban" - írta.
    

Megjegyezte, hogy ugyanezt a gondolatot egy román alkotmányjogász Bianca Selejan-Gutan a következőképpen fogalmazta meg: "Románia alkotmánya önmagában nem etnocentrikus: annak lehetséges egy alternatív, pluralista értelmezése. Amin tehát változtatni kell az nem az alkotmány szövege, hanem az etnocentrikus mentalitás".


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Rejtélyesen eltűnt írók

Rejtélyesen eltűnt írók

Igazi rejtély, hogy mi történt ezekkel az emberekkel.

Nem kedvelte a rajongóit J.R.R. Tolkien

Nem kedvelte a rajongóit J.R.R. Tolkien

Tíz érdekesség, amit talán még nem tudsz a 130 éve született íróról.

Büntetlenül másolta le a DC karaktereit a Marvel

Büntetlenül másolta le a DC karaktereit a Marvel

Folyamatosan koppint egymásról a képregényvilág két legnagyobb szereplője.

A szeretetet kutatja a Recirquel legújabb előadása

A szeretetet kutatja a Recirquel legújabb előadása

A szeretetet kutatja a Recirquel újcirkusz társulat Solus Amor című legújabb előadása, amelyet csütörtökön mutatnak be Művészetek Palotájában Budapesten.

Alacsony önértékeléshez vezethetnek a mesebeli hercegnőkről szóló mesék

Alacsony önértékeléshez vezethetnek a mesebeli hercegnőkről szóló mesék

Ezeket a dolgokat tanulhatják meg rosszul a gyerekek a kedvenc történeteikből.

A valóságban idegtudós az Agymenők sztárja

A valóságban idegtudós az Agymenők sztárja

Zenészek és színészek, akikről nem is tudtad, hogy még milyen különleges hivatással teszik érdekesebbé az életüket.

Ezeknek az íróknak csak egy könyve lett sikeres

Ezeknek az íróknak csak egy könyve lett sikeres

A többi mű csak árnyéka annak, ami meghozta a hírnevet a szerzőnek.

Minden, amit tudni érdemes a világ egyik legjobb science-fiction művéről, a Dűnéről

Minden, amit tudni érdemes a világ egyik legjobb science-fiction művéről, a Dűnéről

Fontos információk Frank Herbert regénysorozatáról, amiből december 17-én érkezik az új adaptáció első része.

A magyar irodalom nagy alakjait sem kímélte a spanyolnátha

A magyar irodalom nagy alakjait sem kímélte a spanyolnátha

Műveket ihletet, szerelmeket és barátságokat erősített meg a sok áldozatot követelő járvány.

Daniel Defoe regénye erősen emlékeztet a koronavírus-járványra

Daniel Defoe regénye erősen emlékeztet a koronavírus-járványra

Betegségek megjelenéséről, lefolyásáról és az élet normális kerékvágásba való visszatéréséről szóló történetek.

http://ujhazak.com