Danny Boyle jövő nyáron kezdi forgatni a Trainspotting folytatását

Danny Boyle jövő nyáron szeretné megkezdeni kultikussá vált filmje, a Trainspotting folytatásának forgatását, reményei szerint a produkció még 2016-ban a mozikba kerül.

A rendező a Steve Jobsról szóló új filmjének londoni népszerűsítésekor erősítette meg a The Hollywood Reporter című mozis lapnak, hogy az 1996-ban készült drogos feketekomédia folytatásának munkálatai a tervek szerint jövő májusban-júniusban kezdődnek.

000

Boyle szerint a mozi mind a négy sztárja, Ewan McGregor, Jonny Lee Miller, Robert Carlyle és Ewen Bremner is szerepel az új filmben. Ugyanakkor hozzátette, hogy Miller és Carlyle televíziós elfoglaltságai miatt - Miller a CBS Sherlock és Watson, Carlyle az ABC Egyszer volt című szériájához szerződött le - könnyen lehet, hogy a forgatás ugyanolyan feszes tempójú lesz, mint a mindössze hét hét alatt felvett első részé. A tervek szerint az elkészült film még 2016-ban a mozikba kerül.

A jövőre 20. születésnapját ünneplő Trainspotting mindössze kétmillió dollárból készült, és bár a folytatás jóval nagyobb büdzséből - valamivel kevesebb mint 20 millió dollárból - fog gazdálkodni, Boyle szerint még így elég kis összegről van szó ahhoz, hogy távol tartsák az avatatlan kezeket a produkciótól és olyan filmet csináljanak, amilyet akarnak.

A rendező azt is elmondta, hogy "üzleti megbeszélésre" készül a brit Channel 4 szárnyai alá tartozó Film4 produkciós céggel, amely az első rész munkálataiban is részt vett, és reményei szerint a folytatásba is beszáll.

Az Irvine Welsh 1993-ban megjelent azonos című regénye nyomán forgatott Trainspottingot nagyon szerették a kritikusok, és azóta minden idők legfontosabb brit filmjei között tartják számon. A rajongók kultfilmként tekintenek rá.

A Trainspotting 2. forgatókönyvét az első filmet is jegyző John Hodge írja, ám a folytatás csupán részleteket fog kölcsönözni Welsh 2002-ben megjelent Porno című művéből, amely tíz évvel az eredeti történet után játszódik.

(http://www.hollywoodreporter.com/news/danny-boyle-trainspotting-sequel-shoot-827515)

MTI

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com