Dávid biztonságban van

A világhírű Michelangelo szobor, Firenze egyik szimbóluma, a Dávid bokáján látható sérülés ellenére kiváló állapotban van - állítják az Accademia Galeria szakemberei Firenzében.

DavidA sérülés még a XIX. században keletkezett, amikor a város híres teréről átszállították jelenlegi helyére.

A múzeumi szakemberek megerősítették, hogy a szobrot nem fenyegeti, hogy ledől, vagy összeomlik.

"Még ha a Richter-skála szerinti 5.0-ös vagy akár 5.5 erősségű földrengés rázná meg Firenzét, a város egyben maradna, és a Dávid lenne az utolsó, amely összedőlne" - mondta Marco Ferri, a hatóság szóvivője.

Az olasz Nemzeti Kutatási Tanács tanulmánya rámutat, hogy a szobor mindkét lábának alsó részén mikro-törések tapasztalhatók, amelyek a szobor stabilitását veszélyeztetik.
A jelentés kifejtette, hogy amikor a szobor 1504-es elkészültét követően az 1873-as áthelyezésig a Piazza della Signoria téren állt, s akkor helyezték át biztonsági okokból az Accademiára. A téren pedig a szobor pontos másolata látható azóta.

A tanulmány leírja, hogy a szobor talapzatát megemelték öt fokkal, s ezzel tehermentesítették némileg a szobrot.

Marco Ferri kiemelte, hogy a megállapítások között semmilyen váratlan vagy drámai nem volt. A múzeum továbbra is folytatja a rezgések vizsgálatát, amely jelentősen csökkent azóta, hogy korlátozták a teremben egyszerre belépő, s bent tartózkodó látogatók számát.

A szóvivő kijelentette, hogy jelenleg nem tervezik a szobor új, megerősített talapzatra történő áthelyezését.

Firenze városának múzeumai több mint 5 millió látogatót fogadtak az elmúlt évben, s többségük meglátogatta a Dávid szobrot, valamint az Uffizi Képtárat.

www.theguardian.com

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com