Debrecenbe érkezett a Kertész Imre tanulóéveit bemutató kiállítás

Az ismeretlen Kertész Imre - Tanulóévek 1934-1955 címmel a Nobel-díjas magyar író gyerekkorának és pályakezdésének legfontosabb állomásait mutatja be a Kertész Imre Intézet vándorkiállítása szerdától a debreceni Nagyerdei Víztoronyban.A tárlat a szerző tanulóéveire koncentrál, azokra az élményekre, amelyek az alkotói pálya későbbi irányát, témaválasztásait is meghatározzák. A Kertész Imre Intézet vándorkiállítása Szeged, Pápa, a budapesti Vígszínház, Szabadka és a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár érkezett a Nagyerdei Víztoronyba - közölte az intézet szerdán az MTI-vel.

   
Puskás István, Debrecen kultúráért felelős alpolgármestere a kiállítás megnyitóján elmondta: "Debrecenben az irodalomról folyó beszédnek mindig kiemelt helye van. Az irodalmon keresztül a múltunk emlékezetéhez és diskurzusához a Kertész Imre életét bemutató kiállítás is hozzátesz.  Örömmel fogadtuk be ezt a vándorkiállítást, amely hozzájárul ahhoz, hogy emlékezzünk a vészkorszak tragédiájára. Kertész Imre életpályája és művei hozzájárultak ahhoz, hogy a világ történelmi emlékezete eleven maradjon".
    

A közlemény idézi Hafner Zoltánt, a Kertész Imre Intézet kutatási igazgatóját is, aki szerint "nem pusztán a végtisztesség, hanem saját önismeretünk is azt kívánja, hogy ez a kivételes életmű a maga teljességében legyen hozzáférhető. Az író nevét viselő intézet egyebek mellett ezen célból is szerveződött". Mint hozzátette, Kertész Imre minden komorsága ellenére egy rendkívüli humorérzékkel megáldott tehetség volt, életszerető, renitens és öntörvényű diák, aki közben titokban rendíthetetlenül művelte önmagát.


És ahogy egyszer megjegyezte a legsötétebb ötvenes évek kapcsán: "Nem emlékszem rá, hogy féltünk volna; húszévesek voltunk, nem hagytuk tönkretenni a fiatalságunkat" - idézte fel az író szavait Hafner Zoltán. Az október 30-ig megtekinthető kiállítás látogatói a bemutatott képek és dokumentumok mellett digitális eszközök segítségével részletesebben is megismerkedhetnek Kertész Imre útkeresésének éveivel és betekintést nyerhetnek a Sorstalanság keletkezésébe is.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Olaszországban tévesen értékeltek fel egy ritka műkincset, így külföldre kerülhetett

Olaszországban tévesen értékeltek fel egy ritka műkincset, így külföldre kerülhetett

Az olasz kulturális tárca tévedésből a 19. századra datált egy 14. századi festményt, amelynek valódi értékét így csak egy külföldi aukción vették észre, miután megadták rá a kiviteli engedélyt - írta az Artribune olasz képzőművészeti folyóirat.

Analóg fotográfiák számára nyílik kiállítótér Budapesten a hétvégén

Analóg fotográfiák számára nyílik kiállítótér Budapesten a hétvégén

Kizárólag hagyományos eljárással készült, analóg fotográfiákat láthat a közönség a hétvégétől a főváros legújabb, 6x7 elnevezésű galériájában.

A fák üregeibe helyezték az elhunytakat Ausztráliában

A fák üregeibe helyezték az elhunytakat Ausztráliában

Ezek a világ legbizarrabb temetkezési szokásai.

Honfoglalás kori leletegyüttest mutat be a Magyar Nemzeti Múzeum

Honfoglalás kori leletegyüttest mutat be a Magyar Nemzeti Múzeum

Felövezve ragyogással - Övszerkezet és tarsolylemez a honfoglalás korából címmel nyílt meg a májusi Hónap kincse kamaratárlat a Magyar Nemzeti Múzeumban (MNM).

Újabb elemekkel bővült a Tour de Hongrie-ra is készülő Mini Magyarország Makettpark

Újabb elemekkel bővült a Tour de Hongrie-ra is készülő Mini Magyarország Makettpark

Újabb elemekkel bővült a szarvasi Mini Magyarország Makettpark, amely egy "mini Tour-élménnyel" is várja a látogatókat május 14-én - tájékoztatta a park hétfőn közleményben az MTI-t.

Múzeumigazgatók találkozása

Múzeumigazgatók találkozása

Kínai kulturális delegáció élén látogatott el a Készenléti Rendőrség Rendőrmúzeumba a Sanghaji Közbiztonsági Múzeum igazgatója, hogy megismerje a magyar szakemberek munkáját.

Manga - Hokuszai - Manga címmel látható kiállítás a Néprajzi Múzeumban

Manga - Hokuszai - Manga címmel látható kiállítás a Néprajzi Múzeumban

Manga - Hokuszai - Manga. A Mester képgyűjteménye a kortárs képregények szemszögéből címmel péntektől látható a Japán Alapítvány vendégkiállítása a Néprajzi Múzeumban.

Bolondok napja

Bolondok napja

Mit tudunk az év legtréfásabb napjáról?

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) a napokban adta vissza a műalkotást a Balatoni Múzeumnak.

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

353 év után kerülhetett elő A három testőr hőse.

http://ujhazak.com