Debrecenből Nagyváradra, majd Bihardiószegre gurulnak a virágkocsik

Kulturális téren is egyre szorosabbá válik a magyar-román határ két oldalán elterülő térség, Hajdú-Bihar és Bihar megye, illetve Debrecen és Nagyvárad kapcsolata, amit az is jelez, hogy az augusztus 20-i debreceni virágkarneváli kocsikból öt augusztus 21-én Nagyváradon, egy nappal később pedig Érmellék központjában, Bihardiószegen gurul végig a helyi karneválokon - hangsúlyozták a két térség vezetői keddi sajtótájékoztatójukon.Széles Diána, Debrecen turisztikáért is felelős alpolgármestere kiemelte: a virágkarnevál közösséget teremt, a szeretet, az összetartozás élményét nyújtja, amihez hozzájárul az is, hogy évről évre több helyszínre utaznak a virágkocsik, hogy az ott élők is átérezzék a debreceni karneválok semmivel nem összehasonlító élményét.

    
Nagyváradra már 13. alkalommal mennek át a kocsik, a helybeliek pedig egyszerűen "váradi virágkarneválként" emlegetik az eseményt - tette hozzá, megjegyezve: most első alkalommal nagyváradról nem térnek vissza a kompozíciók Debrecenbe, hanem az egykori érmelléki történelmi borvidék központjába, Bihardiószegre indulnak.
    

Pásztor Sándor, a Bihar megyei Tanács elnöke megjegyezte, hogy Bihardiószeg félúton van Debrecen és Nagyvárad között, Érmelléken pedig 70 ezer magyar ember él, az ott lakók 80 százaléka magyar. A bihari tanács és a hajdú-bihari önkormányzat közös kocsija is a borászati hagyományokra utal majd, megidézve, hogy a bor és a vigadalom jól kiegészítik egymást - fűzte hozzá.
    

Bulcsú László, a hajdú-bihari közgyűlés alelnöke szerint azzal, hogy a virágkarneváli kocsik eljutnak Bihardiószegre, a cívisváros egykori szőlőskertje, "Érmellék visszatér Debrecenbe". Birta Florin, Nagyvárad alpolgármestere elmondta: az idén a két város egy virágkocsin jeleníti meg a kulturális kapcsolatokat is szimbolizáló Nagyváradi Állami Színház, illetve a debreceni Csokonai Színház épületét. A testvérvárosi kapcsolatokat ápoló Nagyváradot és Debrecent a kultúra egyesíti - fogalmazott a román vezető.
    

Mados Attila, Bihardiószeg polgármestere nagy örömnek nevezte, hogy Nagyvárad és Bihar Debrecennel és Hajdú-Biharral együtt ünnepli a magyar állami ünnepet. "Fontos üzenet, hogy együtt tudunk ünnepelni magyarok és románok" - tette hozzá, megjegyezve, hogy Bihardiószegen is számos kulturális programmal, énekesek és rockzenekarok fellépésével, illetve a környékbeli települések néptáncegyütteseinek bemutatóival készülnek a karneválra.
    

Széles Diána a sajtótájékoztató végén bejelentette: a hagyományoknak megfelelően Esztergomba az idén is ellátogat a Szent Koronát ábrázoló virágkocsi, illetve a két város közös, A napba öltözött asszony című virágkocsija. A kompozíciókat most első alkalommal szeptember 16-án a felvidéki Királyhelmecen is bemutatják.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A fák üregeibe helyezték az elhunytakat Ausztráliában

A fák üregeibe helyezték az elhunytakat Ausztráliában

Ezek a világ legbizarrabb temetkezési szokásai.

Honfoglalás kori leletegyüttest mutat be a Magyar Nemzeti Múzeum

Honfoglalás kori leletegyüttest mutat be a Magyar Nemzeti Múzeum

Felövezve ragyogással - Övszerkezet és tarsolylemez a honfoglalás korából címmel nyílt meg a májusi Hónap kincse kamaratárlat a Magyar Nemzeti Múzeumban (MNM).

Újabb elemekkel bővült a Tour de Hongrie-ra is készülő Mini Magyarország Makettpark

Újabb elemekkel bővült a Tour de Hongrie-ra is készülő Mini Magyarország Makettpark

Újabb elemekkel bővült a szarvasi Mini Magyarország Makettpark, amely egy "mini Tour-élménnyel" is várja a látogatókat május 14-én - tájékoztatta a park hétfőn közleményben az MTI-t.

Múzeumigazgatók találkozása

Múzeumigazgatók találkozása

Kínai kulturális delegáció élén látogatott el a Készenléti Rendőrség Rendőrmúzeumba a Sanghaji Közbiztonsági Múzeum igazgatója, hogy megismerje a magyar szakemberek munkáját.

Manga - Hokuszai - Manga címmel látható kiállítás a Néprajzi Múzeumban

Manga - Hokuszai - Manga címmel látható kiállítás a Néprajzi Múzeumban

Manga - Hokuszai - Manga. A Mester képgyűjteménye a kortárs képregények szemszögéből címmel péntektől látható a Japán Alapítvány vendégkiállítása a Néprajzi Múzeumban.

Bolondok napja

Bolondok napja

Mit tudunk az év legtréfásabb napjáról?

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) a napokban adta vissza a műalkotást a Balatoni Múzeumnak.

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

353 év után kerülhetett elő A három testőr hőse.

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth Lajos 1849-es levele Görgeihez az Antikvárium.hu aukcióján.

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Lezárult a Hősök terén álló Gábriel arkangyal szobor komplex tudományos és restaurátori állapotfelmérése, így a tervek szerint a szobor még ez év végén visszakerülhet eredeti helyére - mondta Gyorgyevics Benedek, a Városliget Zrt. vezérigazgatója.

http://ujhazak.com