Diákoknak ingyenes a belépés a Light Art Museumba a fény világnapján

Pénteken, a fény világnapján diákigazolvány felmutatásával ingyenesen nézetik meg a budapesti Light Art Museum kiállítását a tanulók.Az UNESCO által alapított világnap célja, hogy a fényhez kapcsolódó tudományterületeket és a fényalapú technológiákat az érdeklődés középpontjába állítsa - közölték a szervezők az MTI-vel. Az alig több, mint két éve megnyitott Light Art Museum az egyik különleges szereplője a magyar kortárs művészeti színtérnek.

Az intézmény magánkezdeményezésben szervez a fényt, mint médiumot középpontba állító kiállításokat.

Az aktuálisan látogatható Phantom Vision - Az érzékelés mélyáramlatai című nemzetközi válogatás több mint 35 művész alkotásain, interaktív installációin és vetítésein keresztül enged betekintést az agyhullámok mintázataiba, a mesterséges intelligencia által vizualizált álmokba, a természet rejtett kommunikációs hálózataiba, valamint a valóság olyan rétegeit is láthatóvá teszi, amely túlmutat a mindennapi érzékelés határain.

A kiállítás június végéig, a fény világnapjától számítva több mint egy hónapig látogatható. A múzeum felépítése nem hasonlít a megszokott kiállítóterekhez, hiszen a műemléki védettség alatt álló piac tereit az épület eredeti adottságaihoz igazítva, de annak új funkciót adva alakították ki, megtartva a csarnok eredeti látványát és atmoszféráját.

A Light Art Museum a látványos kiállítások rendezése mellett fontos küldetésének tartja, hogy a fiatal generáció képviselői is megismerjék és megszeressék a fényművészetet. Az intézményt megnyitása óta több mint 150 ezer diák látogatta már meg, közülük több tízezren csoportos iskolai program keretében. Ez most hagyományteremtő jelleggel kibővül azzal, hogy a fény világnapján diákok számára ingyenes a belépés a múzeumba.

A világnapot először 2018. május 16-án ünnepelték világszerte, és az alapítók szándéka szerint kifejezetten a társadalom fiatalabb rétegei ismereteinek bővítését szolgálja. A nemzetközi nap ünneplése egyben egy globális felhívás a tudományos együttműködés megerősítésére és az abban rejlő lehetőségek kiaknázására a béke és a fenntartható fejlődés elősegítésére.

Az UNESCO világszerte arra biztatja tagállamait, hogy programok szervezésével vegyék ki részüket a nemzetközi nap céljainak népszerűsítésében.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com