Díjazott grafikusok kiállítása a Műcsarnokban

Az Év Grafikája díj 1996 és 2021 közötti nyerteseinek munkáiból látható kiállítás Időfázisok címmel csütörtöktől a Műcsarnokban.Az Év Grafikája díjat a Magyar Grafikáért Alapítvány (AMGA) kezdeményezte és szervezi annak folyamatos, évenkénti átadását, ezzel is népszerűsítve a magyarországi alkotók grafikai művészetét - emlékeztet a Műcsarnok által az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közlemény.
    

Az évenként elismert személyek kiválasztása rendhagyó módon történik, ugyanis a korábbi díjazottak választják meg a következő esztendő művészét. A kezdeti időszakot követően a Magyar Képzőművészeti Egyetem Grafikai Tanszékének mesterei minden tavasszal az egyetem Kondor Béla Galériájában kiállítást szerveznek a díjazott alkotó számára. A díjjal járó anyagi támogatást immár egy évtizede a Magyar Művészeti Akadémia Képzőművészeti Tagozata ajánlja fel.
    

A most megnyílt kiállítás különlegessége, hogy a művészek korábbi, a díjat kiérdemlő munkáik mellett a legfrissebb alkotásukat is bemutatják - áll a közleményben. Az Időfázisok című tárlat Barczi Pál, Prutkay Péter, Gallusz Gyöngyi, Kótai Tamás, Madácsy István, Zsankó László, Stefanovits Péter, Sebők Éva, Somorjai Kiss Tibor, Szurcsik József, Rácmolnár Sándor, Koralevics Rita, Germán Fatime, Sóváradi Vali, Horváth Kinga, Nagy Csaba, Molnár László József, Födő Gábor, Sáros A. Miklós, Bányay Anna, Mórocz István és Ádám Zsófia grafikáit vonultatja fel október 22-ig.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

A Dorian Gray arcképe volt Oscar Wilde egyetlen sikerkönyve

A Dorian Gray arcképe volt Oscar Wilde egyetlen sikerkönyve

Írók, akiknek csak egy műve lett siker.

Húsvéti hagyományok a világ minden tájáról

Húsvéti hagyományok a világ minden tájáról

A húsvétot sem egyformán ünneplik az emberek.

Ismerd meg a Harry Potter univerzum leggazdagabb szereplőit!

Ismerd meg a Harry Potter univerzum leggazdagabb szereplőit!

Mely karakterek vagyona a legnagyobb?

Rasszista szlengnevet kapott Barbie

Rasszista szlengnevet kapott Barbie

Ismerd meg Barbie történetének legfelháborítóbb, legőrültebb pillanatait!

Érdekességek a 100 éve született Stan Lee-ről

Érdekességek a 100 éve született Stan Lee-ről

Ezeket a dolgokat talán még nem tudod a híres képregényalkotóról.

Thai masszázs útmutató kezdőknek

Thai masszázs útmutató kezdőknek

Egy fárasztó nap után kevés kellemesebb dolog létezik, mint egy kényeztető, kellemes masszázs. A thai masszázs pozitív testi-lelki hatásai már régóta ismertek, sokan azonban valamiért mégis idegenkednek, tartanak tőle. Cikkünk elsősorban azok számára íródott, akik eddig még nem vették a bátorságot,

Öngyilkos lett annak az autónak a sofőrje, amely elütötte Stephen Kinget

Öngyilkos lett annak az autónak a sofőrje, amely elütötte Stephen Kinget

Érdekességek a 75 éves íróról.

Rejtélyesen eltűnt írók

Rejtélyesen eltűnt írók

Igazi rejtély, hogy mi történt ezekkel az emberekkel.

Nem kedvelte a rajongóit J.R.R. Tolkien

Nem kedvelte a rajongóit J.R.R. Tolkien

Tíz érdekesség, amit talán még nem tudsz a 130 éve született íróról.

Büntetlenül másolta le a DC karaktereit a Marvel

Büntetlenül másolta le a DC karaktereit a Marvel

Folyamatosan koppint egymásról a képregényvilág két legnagyobb szereplője.

http://ujhazak.com