Dragomán György és Péterfy Gergely az idei FISZ nyári tábor vendégei közt

Dragomán György, Markó Béla, Péterfy Gergely és Szilasi László is vendégei lesznek a Fiatal Írók Szövetsége (FISZ) idei nyári táborának, amelyet július 18. és 22. között rendeznek meg Visegrádon - közölték a szervezők az MTI-vel.fiszAz immáron negyedik alkalommal megszervezett tábor délutánonként és esténként felolvasásokkal, a neves irodalmárokkal folyó szakmai beszélgetésekkel, társtudományi és társművészeti programokkal várja az érdeklődőket.

Napközben a műhelymunkáé lesz a főszerep: a táborozók kisebb csoportokban kritikaírói, líra, próza és műfordító workhsopokon vehetnek részt, amelyeken vendégként Elekes Dóra, Farkas Welmann Éva, Lanczkor Gábor, Nagy Koppány Zsolt, Szabó T. Anna és Tompa Andrea is feltűnik.

Az irodalmi élet mindennapjaival kora délutáni szemináriumokon lehet megismerkedni, emellett folytatódóik a lengyel-magyar fordítói műhely munkája is Michal Czaja, Seweryn Górczak és Mariana Cyranowicz, valamint Deres Kornélia, Fehér Renátó és Fekete Anna részvételével, Kellermann Viktória fordítói közreműködésével.

A táborban bemutatkoznak a FISZ elsőkönyvesei - Bödecs László, Fekete Anna, Juhász Tibor és Szendi Nóra -, akiknek nemrég megjelent köteteiről Borbély András, Farkas Arnold Levente és Kalapos Éva beszél. Az eseményen részt vesznek az Előretolt Helyőrség és a FISZ közös kiadásában megjelent friss kötetek szerzői, Horváth Előd Benjámin és Láng Orsolya is.

A program részeként eredményt hirdet a FISZ alkotói pályázatának zsűrije, valamint fellép a Dollárpapa Gyermekei elnevezésű kortárs színházi formáció. A zenei aláfestést esténként Panda, az Óperentzia, Ozmo, a Lone Waltz Records, Cyborg Templar, Kalapos Éva és Hermann Zoltán biztosítja, emellett a vasárnapi lecsófőzés apropóján bemutatják a Szépirodalmi Figyelő gasztronómiai számát - olvasható a közleményben.

További információ a táborról és jelentkezési lap a FISZ honlapján (fiatalirok.blog.hu) érhető el.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com