Earth, Wind & Fire Experience lesz Mario Biondi helyett Paloznakon

Az Earth, Wind & Fire Experience feat. Al McKay elnevezésű produkció pótolja augusztus 6-án a Paloznaki Jazz Pikniken az olasz énekest, Mario Biondit, aki a hangszálait érintő műtét miatt nem tud fellépni a rendezvényen.

A fesztivál harmadik napján az Earth, Wind & Fire dalait autentikus formában játszó formáció lép fel. A hétszeres Grammy-díjas (a hetediket idén kapta életművéért) együttes oszlopos tagja, Al McKay kiváló soul-funk-dzsessz zenészek társaságában lép színpadra Paloznakon - közölték a szervezők szerdán az MTI-vel.

earth-wind-and-fire-shining-stars-929

A chicagói Earth, Wind & Fire minden idők egyik legsikeresebb zenekara.

A funk alapokat dzsessz-, soul-, diszkó-, blues-, folk- és pszichedelikus elemekkel ötvöző csapat egyik legnagyobb sikere az 1975-ben megjelent That's the Way of the World című album volt, ez szerepel az 1001 lemez, amit hallanod kell, mielőtt meghalsz című könyvben is.

Az Earth, Wind & Fire mintegy 100 millió lemezt adott el világszerte, az After the Love Has Gone című dal évekig vezette az amerikai rádiók játszási listáját. A most 68 éves Al McKay gitáros a zenekar egyik legfontosabb tagja volt, dalszerző és zenekarvezető. Az általa létrehozott Earth, Wind & Fire Experience feat. Al McKay formáció az EWF-koncertek eredeti hangulatát hozza vissza színvonalas, szenvedélyes és tehetséges zenészekkel, trombitával, kürttel, billentyűssel, ütősökkel, szaxofonnal, vokálosokkal.

A repertoáron az Earth, Wind & Fire klasszikusai közül megtalálhatjuk a Boogie Wonderlandet, a Fantasyt, a That's The Way of the Worldöt vagy a Septembert is.

Az 5. Paloznaki Jazz Piknik nem csak látogatószámban, de méretben is bővül: idén augusztus 4-től 6-ig három napon át három színpaddal és több kiszolgálóegységgel készülnek. A nulladik napon, augusztus 4-én, csütörtökön a francia Ludovic Navarre house és nu jazz formációja, a St. Germain ad egész estés koncertet a nagyszínpadon. Pénteken és szombaton a brit acid jazz csapat, az Incognito lép fel, koncertet ad a Váczi Eszter Quartet, Harcsa Veronika és a Bin-Jip, Csemer Boggie, a Pankastic!, Marge, a Belau, a Kéknyúl Hammond Band, a Szőke Nikoletta Quartet, a Juhász Gábor trió, valamint Jász András és Barátai. A Sáfránkert melletti színpadon fiatal tehetségek zenélnek egy- vagy kétszemélyes formációkban.

A Homola Pincészet által szervezett fesztiválra tavaly már több mint hatezren voltak kíváncsiak. A fesztivál alatt külön buszjárat indul Paloznakról a környező településekre, Füredre, Csopakra, Almádiba és Alsóörsre is, hogy könnyebb legyen a közlekedés és a szállások megközelítése.

A fesztivál gasztronómiában is a minőséget képviseli, az északi part legfelkapottabb éttermei biztosítják a harapnivalókat.

A fesztivál társszervezője Paloznak Önkormányzata. A Jazz Piknik a MOL Nagyon Balaton programsorozat része és a VeszprémFesttel kooperációban rendezik meg.



MTI

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com