East együttes: DVD-n a tavalyi pécsi visszatérő koncert

Messze a felhőkkel címmel csaknem négy évtizedes története első DVD-jét jelentette meg az East. A progresszív rock zenekar kiadványán a hosszú szünet után tavaly júniusban a pécsi Kodály Központban adott koncert kép- és hangfelvétele szerepel.

"Másfél év telt el a pécsi koncert óta, ami valóban kicsit hosszú idő egy DVD elkészítéséhez, de elhúzódott a hangi és a képi utómunka, és közrejátszott a csúszásban az is, hogy a kiadvány létrejöttéhez sok-sok év kimaradás után kellett a zenekarnak régi kapcsolatokat feleleveníteni" - fogalmazott Móczán Péter basszusgitáros, az East vezetője az MTI-nek.
A DVD-n 23 dal szerepel, a két és fél órás koncertről néhány szám terjedelmi okokból maradt le, négy track esetében pedig utólag rövidítették a hangszeres szólórészeket.

A zenész felidézte, hogy a Kodály Központban 18 évvel a zenekar búcsúja, az 1994-ben a Budapest Sportcsarnokban tartott koncert után léptek ismét színpadra, ami fantasztikus energiákat szabadított fel bennük és a közönségben is.
"Borzongató érzés volt ez az újra egymásra találás, előzőleg nem számítottunk erre.
Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Nagyon megtisztelő volt, hogy a Pécsi Országos Színházi Találkozó kiemelt off-programjába hívtak minket fellépni, de voltak kétségeink, emlékszik-e egyáltalán ránk a közönség, érdekes-e még 2012-ben ez a fajta progresszív zene. Eredetileg csak ezt a koncertet akartuk tisztességesen megcsinálni, a folytatást egyértelműen a pécsi siker alapozta meg" - idézte fel a basszusgitáros.
A pécsi koncerten is szerepelt, és a DVD-re is felkerült egy részlet Az áldozat (Szodoma) című zenéből, amelyet az East éppen a Pécsi Balettnek írt 1984-ben, ennek jövőre lesz 30 éve.

zeneagy"A pécsi szál sokszor jelen volt a zenekar történetében. Kevesen tudják, de a novemberi szegedi bemutatkozást követően második koncertünket 1975-ben Pécsett adtuk, és éveken át visszajártunk oda fellépni. Már az 1981-ben megjelent első lemezünkre, a Játékokra készített koreográfiát a Pécsi Balett Gyémántmadár címmel, majd az 1982-es Hűség című anyagunkra is. Aztán az East 1994-es búcsúja után is itt adtuk első koncertünket, ez látható a most kiadott DVD-n" - sorolta Móczán Péter. A lemezen extraként a zenekarról Pécsett készült fotók találhatók.
A Tom-Tom Records kiadásában megjelent felvétel Full HD képi minőségű, nyolc kamerát használtak, a hangot 64 sávon rögzítették.

A 2012. június 8-i pécsi koncertet idén márciusban két újabb követte, a Szegedi Nemzeti Színházban, illetve a fővárosi Művészetek Palotájában (Müpa), a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben, azóta azonban keveset hallani a csapatról. "Továbbra is érvényes, amit korábban eldöntöttünk: csak akkor lépünk fel, ha ehhez adottak a megfelelő körülmények. Próbáltunk pályázni az NKA-nál, és más támogatókat is kerestünk, de egyelőre nem sok sikerrel. Egy ilyen nagy létszámú produkciót nagyon nehéz megvalósítani vidéken vagy például Erdélyben, ahová jó ideje készülünk. A visszatérés óta a koncertjeinken tíz zenész volt a színpadon, biztosítani kell a megfelelő kiszolgáló műszaki személyzetet, a technikai apparátust is, és mi nem akarunk leadni a színvonalból" - magyarázta a zenekarvezető.

Az együttesnek egyelőre egy koncertje biztos 2014-ben, a Müpában április 25-én az MR Szimfonikusokkal közösen lép színpadra. Addigra valószínűleg újra megjelenik az East első, 1981-es lemezének angol nyelvű változata, a Blue Paradise, amely eddig nem volt elérhető CD-n. Az East 1975-ben instrumentális zenekarként indult Szegedről, és az 1980-as évekre a hazai dzsessz- és progresszív rock talán legszínvonalasabb képviselője lett. 1981 és 1994 között nyolc stúdióalbumot készített, fellépett Nyugat-Berlinben, Hollandiában, Ausztriában, jelent meg lemeze Japánban és Dél-Koreában, 1990-ben Tina Turner előzenekara volt az MTK stadionban 50 ezres közönség előtt.
A csapatban a DVD-n a régebbi felállás (Móczán Péter - basszusgitár, Zareczky Miklós - ének, Varga János - gitár, Pálvölgyi Géza - billentyűs hangszerek, Király István - dob) mellett a későbbi időszakból Takáts Tamás (ének) és Dorozsmai Péter (dob) látható, gitáron közreműködött Madarász Gábor, Czerovszky Heni és Veres Mónika pedig vokálozott.
forrás:MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Honfoglalás kori leletegyüttest mutat be a Magyar Nemzeti Múzeum

Honfoglalás kori leletegyüttest mutat be a Magyar Nemzeti Múzeum

Felövezve ragyogással - Övszerkezet és tarsolylemez a honfoglalás korából címmel nyílt meg a májusi Hónap kincse kamaratárlat a Magyar Nemzeti Múzeumban (MNM).

Újabb elemekkel bővült a Tour de Hongrie-ra is készülő Mini Magyarország Makettpark

Újabb elemekkel bővült a Tour de Hongrie-ra is készülő Mini Magyarország Makettpark

Újabb elemekkel bővült a szarvasi Mini Magyarország Makettpark, amely egy "mini Tour-élménnyel" is várja a látogatókat május 14-én - tájékoztatta a park hétfőn közleményben az MTI-t.

Múzeumigazgatók találkozása

Múzeumigazgatók találkozása

Kínai kulturális delegáció élén látogatott el a Készenléti Rendőrség Rendőrmúzeumba a Sanghaji Közbiztonsági Múzeum igazgatója, hogy megismerje a magyar szakemberek munkáját.

Manga - Hokuszai - Manga címmel látható kiállítás a Néprajzi Múzeumban

Manga - Hokuszai - Manga címmel látható kiállítás a Néprajzi Múzeumban

Manga - Hokuszai - Manga. A Mester képgyűjteménye a kortárs képregények szemszögéből címmel péntektől látható a Japán Alapítvány vendégkiállítása a Néprajzi Múzeumban.

Bolondok napja

Bolondok napja

Mit tudunk az év legtréfásabb napjáról?

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) a napokban adta vissza a műalkotást a Balatoni Múzeumnak.

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

353 év után kerülhetett elő A három testőr hőse.

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth Lajos 1849-es levele Görgeihez az Antikvárium.hu aukcióján.

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Lezárult a Hősök terén álló Gábriel arkangyal szobor komplex tudományos és restaurátori állapotfelmérése, így a tervek szerint a szobor még ez év végén visszakerülhet eredeti helyére - mondta Gyorgyevics Benedek, a Városliget Zrt. vezérigazgatója.

Érdekességek Michelangelóról

Érdekességek Michelangelóról

Ezeket a dolgokat talán még nem hallottad az 551 éve született művészről.

http://ujhazak.com