Ecsedi Erzsébet színművész kapja a Színházi Kritikusok Céhének idei életműdíját

A Színházi Kritikusok Céhe életműdíját Ecsedi Erzsébet színművész kapta 2023-ban - közölte a társaság hétfőn az MTI-vel.A kritikusok céhe évente egyszer titkos szavazással életműért járó díjat adományoz olyan, a színházművészet bármely területén kiemelkedőt alkotó, lezárt pályával vagy pályaszakasszal rendelkező 65 év feletti művésznek (színész, rendező, tervező, dramaturg stb.), aki dokumentálhatóan sokat tett a magyar nyelvű színház fejlődéséért.
    

Az idei díjazott, Ecsedi Erzsébet (1954) amatőr csoportokban kezdett színjátszással foglalkozni. A 25. Színház stúdiójában végzett. 1975-től játszott a Várszínházban, a Népszínházban, a Stúdió K-ban. 1983 és 1986 között a Kecskeméti Katona József Színház, 1986-tól 1991-ig a szolnoki Szigligeti Színház tagja. 1991 és 1995 között, majd 1999-től a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház tagja, 2022 óta a társulat örökös tagja.
    

Vendégként játszott a Kőszegi Várszínház, a székesfehérvári Vörösmarty Színház és szombathelyi Weöres Sándor Színház előadásaiban. Rendszeresen dolgozik a Soltis Lajos Színházban, illetve a Griff Bábszínházban. Tanít és rendez is - emlékeztet a Színházi Kritikusok Céhének közleménye. Ecsedi Erzsébet kétszeres Máriáss József- és háromszoros közönségdíjas. Megkapta a színház nívódíját, a Színházbarát kör díját és a Forgács-gyűrűt. 2013-ban a Pécsi Országos Színházi Találkozón a színészzsűri a legjobb színésznő díjával ismerte el, és ugyanebben az évben vehette át az Aase-díjat.
    

A díjátadóra - a Színikritikusok díja további kategóriáival együtt - 2023. szeptember 17-én a Katona József Színházban kerül sor. A Színházi Kritikusok Céhe eddigi életműdíjasai: Törőcsik Mari (2011), Senkálszky Endre (2012), Zsámbéki Gábor (2013), Fodor Tamás (2014), Molnár Piroska (2015), Székely Gábor (2016), Radnóti Zsuzsa (2017), Lázár Kati (2018), Pogány Judit (2019), Csíky András (2020), Szakács Györgyi (2021), Cserhalmi György (2022).


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Bolondok napja

Bolondok napja

Mit tudunk az év legtréfásabb napjáról?

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) a napokban adta vissza a műalkotást a Balatoni Múzeumnak.

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

353 év után kerülhetett elő A három testőr hőse.

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth Lajos 1849-es levele Görgeihez az Antikvárium.hu aukcióján.

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Lezárult a Hősök terén álló Gábriel arkangyal szobor komplex tudományos és restaurátori állapotfelmérése, így a tervek szerint a szobor még ez év végén visszakerülhet eredeti helyére - mondta Gyorgyevics Benedek, a Városliget Zrt. vezérigazgatója.

Érdekességek Michelangelóról

Érdekességek Michelangelóról

Ezeket a dolgokat talán még nem hallottad az 551 éve született művészről.

Egy belgiumi magángyűjtő szerint nála van Michelangelo ötödik, eddig ismeretlen festménye

Egy belgiumi magángyűjtő szerint nála van Michelangelo ötödik, eddig ismeretlen festménye

Egy Belgiumban található festményről feltételezik kutatók, hogy az olasz reneszánsz mester, Michelangelo Buonarroti eddig ismeretlen alkotása lehet - számolt be róla a Belga hírügynökség pénteken.

Régi legyezőkből nyílik kiállítás Budapesten

Régi legyezőkből nyílik kiállítás Budapesten

Hölgyek titkos nyelve - Legyezők a korok tükrében címmel 17-19. századból származó legyezőket mutat be az a kiállítás, amely péntektől látható Budapesten, a BÁV ART Aukciósházban és Galériában.

2025-ben elhunyt hírességek

2025-ben elhunyt hírességek

Magyar és külföldi veszteségek.

2026 legjobban várt kiállításai

2026 legjobban várt kiállításai

Téged melyik érdekel?

http://ujhazak.com