Eddig tízezren látták a Petőfi Irodalmi Múzeum mozgó kiállítását

A hétvégén köszöntötte a tízezredik látogatóját a Petőfi Sándor-emlékév alkalmából útnak indított múzeumbusz - közölte a Petőfi Irodalmi Múzeum hétfőn az MTI-vel.Az Átröpűlök hosszában hazámon című tárlat szeptember elseje óta járja az országot. Eddig több mint harminc település közönsége találkozhatott vele, főként a dunántúli régiókban - olvasható a közleményben. A busz útvonala folyamatosan alakul, a tervek szerint decemberig mintegy 60 településre látogat el a nyugati országrészen, majd januártól a keleti régiókba jut el és visszatér Budapestre is.  
    

Az utazó kiállítás kiemelt célja, hogy minél több emberhez juttassa el élményszerűen Petőfi Sándor életművét és mutassa be életútját. A tájékoztatás szerint a tárlat a haladás, sebesség, út, utazás fogalmaiból indul ki, és az aktuális kutatásokra alapozva, egyedi megközelítésből mutatja be Petőfi személyiségét, munkásságának ismert darabjait. A kiállítás címét adó mottó ("Átröpűlök hosszában hazámon") a Dalaim című vers részlete, amely nemcsak Petőfi utazás iránti szenvedélyét és költői ambícióit fejezi ki, de utal a tárlat nem mindennapi jellegére is.
   

"A kiállítás képzeletbeli utazásra hív: 1845-ben felszállunk a gyorsszekérre Petőfi mellé, hogy a költő a +változó szerencse szekerén+ felidézze számunkra múltjának meghatározó állomásait, és velünk együtt fürkéssze jövőjét" - írták a szervezők. A tárlat nem a költő életrajzát helyezi fókuszba, sokkal inkább az alkotói attitűdöt meghatározó döntési helyzeteket mutatja be, mint például a költővé válás, a társadalmi mobilitás, az életpálya megválasztása, a közéleti szerepvállalás, az irodalmi élet szervezése vagy a családalapítás - közölte a múzeum.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com